Jelentősen visszaestek a Mac eladások 2016 második negyedévében

HusztiD 2016.07.14. 17:25 Kiemelt hírek, Mac 0 db 211

mbp_13

Szűk két hét múlva tartja meg az Apple a legújabb pénzügyi negyedévének konferenciáját, ahol megtudhatjuk, hogy hogyan zárták az előző három hónapot, az áprilistól júniusig terjedő időszakot. Ahogyan azt már megszokhattuk, ilyenkor a különféle elemzői cégek mindig kiadják legfrissebb kutatásaikat, hogy számításaik alapján hogyan zárta az almás vállalat az adott időszakot.

Az IDC elemzései ezúttal kizárólag a PC eladásokra terjednek. Az előző év második negyedévében az Apple 4,8 millió Mac-et adott el, idén viszont 8,3 százalékos csökkenésre számíthatnak, ami szám szerint 4,4 millió eladott gépet jelent. Ilyen globális eladásokkal csupán az ötödik helyet tudhatja magának a kaliforniai vállalat, akit csupán kicsivel hagyott le az Asus. A szakértők szerint a vásárlók jelenleg a MacBook Pro frissítésére várnak, így ezt követően lendülhetnek fel a Mac eladások.

Akárcsak az előző évben, idén szintén a Lenovo az első számú gyártó, akit a HP majd a Dell követ. Ezúttal a Lenovo 2,3 százalékos csökkenésre számíthat, ami 0,3 millióval kevesebb leszállított PC-t jelent az előző időszakhoz képest. A második helyen lévő HP-nak sikerült 5,1 százalékkal növelnie eladásait az előző év ugyanezen időintervallumához mérve, illetve a Dell-nek sem lehet oka panasza a 4,2 százalékos növekedésével.

IDC-Mac-Q216

Ha az összesített eladásokat vizsgáljuk, akkor bizony 4,5 százalékos csökkenést állapíthatunk meg. A 2015-ös év második negyedévében összesen 65,2 millió számítógépet adtak el a gyártók, idén azonban már csak 62,3 milliót tudtak leszállítani. Természetesen érdemes lesz kivárni, mikor az Apple piacra dobja az idei MacBook Pro gépeit (amit egyébként több, mint 400 napja nem frissített), hiszen az előzetes szóbeszédek szerint sok újdonságra számíthatunk, amivel valamelyest fellendíthetik a jövőbeli eladásokat.

Az Apple hivatalos számaira pedig július 26-ig kell várni, hiszen ekkor ejtik meg a 2016 Q3-as pénzügyi konferenciát, ahol többek között azt is megtudhatjuk, hogy hány darab iPhone-t és iPad-et adtak el, illetve mennyi volt a bevételük a vizsgált időszakban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!