Az MLB-nél is az iOS eszközök a nyerők

HusztiD 2016.07.04. 11:57 Egyéb 0 db 103

mlb-blast-baseball-02

Az MLB a napok folyamán bejelentette, hogy új egyezséget kötött az Blast Motion-nel. A hasznos ketyeréket gyártó vállalat egy olyan Blast Baseball nevű kiegészítővel állt elő, amely több adatot képes kielemezni az MLB sportolóiról, mint például azt, hogy milyen lendülettel ment az ütő az elütés pillanatában.

Mindez a kiegészítő Bluetooth-szal működik és többek között iOS-en is elérhető. A hivatalos bejelentés szerint az MLB a július 10-én megrendezésre kerülő 2016 SiriusXM All-Star Futures Game gálát ezen szenzorok segítségével fogják megrendezni. A televíziós közvetítések alatt látható adatok pedig ugyanennek kiegészítőknek köszönhetően lesznek kiírva a nézők számára.

Úgy tűnik, hogy egyre több olyan hasznos kiegészítővel állnak elő a gyártók, amelyeket nem csak az átlagemberek vagy a hobbisportolók használhatnak ki, hanem az olyan profi sportolók, mint akik a legjobb ligákban játszanak. Vajon mi lesz itt évek múlva? Főleg akkor lesz ez igazán érdekes, ha az Apple Watch is egyre látványosabban fog fejlődni az elkövetkezendő évek folyamán, hiszen egyre több és több adat elemzésére lesz képes.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!