iOS 10: az Apple Maps emlékszik, hogy hol parkoltad le a kocsit

HusztiD 2016.06.22. 13:56 iOS 6 hozzászólás 839

dude-wheres-my-car

Nem egészen újdonság már ez a funkció, hiszen az App Store-ban számos olyan alkalmazás fellelhető, ami által megjegyeztethetjük azt, hogy pontosan hol parkoltunk. Viszont az Apple Maps az iOS 10-el karöltve frissült az új funkcióval, azonban itt nem áll meg a történet, ugyanis maga az operációs rendszer egyaránt megkapja a parkolási információt.

A beszámolók szerint ha elhagyjuk az autót, akkor maga a telefon automatikusan lecsatlakozik a CarPlay-ről, így maga az iOS érzékeli, hogy elhagytuk az autónkat. Ennek kapcsán kapunk egy értesítést, illetve az Apple Maps megjegyzi a parkolás pontos helyét. Sőt, ha akarjuk, akkor ehhez a lokációhoz hozzárendelhetünk valamilyen jegyzetet, avagy csinálhatunk képet, hogy még könnyebben emlékezzünk a helyszínre. Visszafele úton pedig az térképszolgáltatás különféle alternatív útvonalakat vázol fel a kocsi pontos helyéig.

key_art_dude_wheres_my_car

Egészen hasznos funkció ez, azonban a mostani értesülésekből sajnos nem derült ki, hogy mi van akkor, ha egy olyan kocsit parkolunk le, amiben nincs CarPlay. Vajon ekkor is érzékeli maga a készülék, hogy hol álltunk le? Reméljük, hogy hamarosan választ kapunk erre, ugyanis ez egy valóban nagyon hasznos funkció, melynek akkor fogunk igazán örülni, mikor egy nagyobb parkolóban vagyunk kénytelenek otthagyni a kocsinkat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. Tóth Márk - 2016.06.22. 14:03

    Úgy látszik, hogy itt azt hiszik, hogy az embereknek nincsen agyuk.
    Hát megjegyzem én e nélkül is, hogy hová parkoltam le a kocsit.
    Ez most komoly?

    • Éliás Zsolt András - 2016.06.22. 14:22

      Ez egy amerikai telefon. Ott meg sok az agymosott.
      Az emberi szervezet olyan, hogy ha nem használjuk valamelyik részét, az elsorvad, visszaépűl. Az agy is ilyen. Viszont így könnyen írányítható adózó, hitelt felvevő polgárokat kapunk és nem embereket.
      Jó ez az okostelefon, csak nekünk is okosan kell használnunk!!! ;-)

  2. CreAtivE - 2016.06.22. 16:21

    LoL!!! Bírom a sok okoskodót! Arra lennék kiváncsi, hogy mennyi idő alatt találnátok meg a kocsitok, ha éppen Amerikába élnétek, ahol a város lakossága annyi mint Magyarországon, ahol 1 utcahossz több 10km, és netán taxival vagy felüljáróval, metróval kellenne továbbmenni. Ugyanis ott városon belül is valaki több 3-4 órát ingázik, hogy beérjen munkahelyre vagy elérjen uticéljához! És mellesleg azt nem is említettem hogy ha ellopnák a kocsit, akkor érdemes-e keresni vagy egyből bejelenteni! Sajnos itt sok a Feri és Béla, aki olyan okosnak hiszi magát attól, hogyha leteszi a kocsiját a “kisbót” elé emlékszik rá hova parkolt, de az imént említettekbe nem gondol bele, hanem mást fikáz!

  3. Attesz - 2016.06.22. 20:51

    Nem kell car play. Nekem sima kihangosítóval is működik :)

  4. Pancsu - 2016.06.22. 21:36

    Creative! Szép megfogalmazás ! Gratula ! Igaz a javából !

  5. kukcsi - 2016.06.22. 22:37

    Mi a baj ebben, aki akarja hasznalja aki nem az nem hasznalja , csak torh markok hozzaszolnak de minek?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.