Bemutatkozott a Bluetooth 5.0

HusztiD 2016.06.21. 11:57 Egyéb 1 db 659

bluetooth

Ahogyan várható volt, az elmúlt napok folyamán hivatalosan lehullt a lepel a Bluetooth 5.0-ról, amely ezentúl sokkalta jobb lesz, mint elődje. A hivatalos információk szerint az új szabvány kétszer olyan gyors adatátvitelre képes négyszer akkora hatótávval méghozzá úgy, hogy sokkal kevesebb energiát fogyaszt.

Lényegében ezek jellemzik az 5.0-át. Viszont a bejelentés alkalmával kiderült, hogy jelenleg 8,2 milliárd Bluetooth kompatibilis készülék van használatban, amit akárhogyan is nézünk, nem kevés szám, hiszen a Földön élő minden emberre jut egy ilyen ketyere. A Bluetooth SIG által azt is megtudhattuk, hogy a technológia ma már a mindennapjaink szerves része lett, hiszen az okosórától az okosotthonokig bármit irányíthatunk általa.

És mikorra várható az új szabvány elterjedése? Ha minden jól megy, akkor leghamarabb az idei év végével érkeznek az új készülékek. Sajnos azonban itt nem lesz elég a szoftveres frissítés, mint a 4.2 esetében, így fél év múlva érkeznek az első olyan okostelefonok, tabletek és okosórák, amelyek támogatni fogják az 5.0-át.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Apples - 2016.06.21. 23:03

    Lehet, hogy ez kell a jack el hagyásához? Ezen átmegy majd a tömörítettlen zene?
    I7 tudni fogja?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.