Új szabadalom a 360 fokos kijelzővel szerelt iPhone-ról

HusztiD 2016.06.17. 09:54 Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 1 db 408

patent

Már megszokhattuk, hogy az elmúlt évek folyamán egyre több és jobb szabadalom lát napvilágot az Apple-től. Ezúttal hasonló történt, melyet a kaliforniai vállalat még 2011-ben adott be, azonban még csak most, 5 évvel később fogadtak el, amelyben egy egészen érdekes készüléket mutattak be idézőjelesen.

A lényege, hogy maga a telefon teljesen 360 fokos kijelzővel rendelkezik. Ez voltaképp annyit jelent, hogy kerekített széleket kapott, ami aztán a hátoldalon tovább folytatódik. Az sajnos nem derült ki, hogy az egész felület ténylegesen kijelző lenne-e avagy szimplán csak érintőfelület. Az sem kizárt, hogy a telefon eleje kijelzőből állna, míg a hátoldali inkább egy nyomásérzékeny panel lenne, ami újabb lehetőségeket hozna elő a telefonból.

Mivel egy 5 éve beadott szabadalomról beszélünk, így a koncepciókon felfedezhető, hogy a készülék alján még mindig a jó öreg 30-pin csatlakozó látható a Lightning helyett. Illetve nem árt azt sem megjegyezni, hogy magán a telefonon nincs Home gomb, valamint alul és felül egyaránt kisebb lett a káva, ami alapján szinte csak érintőkijelzőből állna a telefon. Kissé érdekes ezt az elképzelést viszont látni most 2016-ban.

Természetesen vitatkozni lehetne arról, hogy miért lenne avagy nem lenne jó egy ilyen telefon, de nem biztos, hogy ez meg fog valaha is valósulni. Az viszont egyre valószínűbb, hogy jövőre lesz 10 éves a legelső iPhone, így annak apropóján a kaliforniai vállalat valami igazán ütős újítással állhat elő. Mondjuk azzal, hogy a kijelzőbe építik a Touch ID-t.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Franyi 6 Plus - 2016.06.17. 18:23

    Az eygáltalán nem ütős,az így jó ahogy van.

Szólj hozzá Te is!