Jövő héten érkezhet Androidra az iMessage

HusztiD 2016.06.10. 11:57 Apple, Egyéb 8 hozzászólás 707

13.10.01-iMessage

A MacDailyNews pár órával ezelőtt arról számolt be, hogy az Apple a hétfő este megrendezésre kerülő WWDC 16 konferencia alkalmával bejelenti az iMessage Androidos változatát. Nem egészen idegen dolog ez mostanában az almásoktól, hiszen nem olyan régen már megjelent a Google rendszerére szánt Apple Music, illetve a Move to iOS app.

Természetesen semmi sem támasztja alá, hogy igazak lennének a most felröppent hírek, így ezt csak hétfő este fogjuk megtudni, azonban érdemes eljátszadozni a gondolattal. Régen mindenki tudta, hogy iMessage-t csak Apple termékeken, azon belül iOS és OS X-en lehet igénybe venni. Ezáltal megvolt egy külön réteg, akik már csak emiatt is ezt használták a különféle csevegőalkalmazások helyett. Erre most? Nagy eséllyel megérkezhet az Androidos változat, akárcsak az Apple Music esetében. Ergo nem lesz annyira zárt, mint eddig volt.

Természetesen vitatkozni lehetne, hogy jó ötlet avagy rossz-e az Apple részéről, de ha azt nézzük, akkor így több ismerősünkkel tudunk általa csevegni, mint eddig bármikor. Nem mellesleg ha ez bekövetkezik, akkor eléggé nagy stratégiai fordulatot vált az almás vállalat, ugyanis korábban úgy voltak, hogy a saját alkalmazásaik csak a saját rendszereiken érhető el, míg most már a főbb alkalmazások droidon is tiszteletüket teszik.

Ti hogyan vélekedtek a témáról? Szerintetek jó ötlet lenne, ha Androidon is bemutatkozna az iMessage?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. Alnus - 2016.06.10. 12:46

    Nagyon pozitív.
    El kell felejteni az android vs iphone kakaskodast.
    Nincs semmi értelme mára mindkét rendszer jól működik es miért ne lehetne egy IOS app jó androidra es fordítva.

  2. Pool - 2016.06.10. 14:08

    Szerintem faszság. Sokszor ha kiköltözök egy iphone bol és nemkapcsolom ki az imessage bol a számom akkór a következő eszközön alig akarja kézbesíteni. Milessz még akkor ha keveredik a droiddal? Hogy fog az imessage szervér érzékelni? Hogy lesznek a kézbesítések? Nagyon hígul az apple. Az első politika volt a jó. Csak saját renszeren fusson. Így váltani fogok.

  3. Pal007 - 2016.06.10. 14:31

    Emiatt fogsz váltani??…. Tedd meg.

  4. MókásBuszkilincs - 2016.06.10. 16:24

    @pool:
    Hívószámmal együtt “költözöl ki” az iPhone-ból? Mert ha megmaradna a hívószámod, nem lenne ilyen gond.
    És mire fogsz váltani, droidra? Az jó, mert ott is fogod tudni használni az iMessage-t
    :-) ;-)

  5. Bigyo - 2016.06.10. 20:49

    Nekem a Samsungbol lett elegen es azert valtottam vissza Applere. Nem a Droiddal volt bajom. Birom mikor okos es esszerubdontesek miatt valaki hobolog. Az Apple eszkozok nem lesznek ettol rosszabbak.

  6. Pool - 2016.06.10. 23:36

    Ennyi okos hozzászólást. Gratula. Mikor készüléket cserélek a számom megmarad. Viszon a szerevert megkavarja a kibe állítgatás. És amiatt fogok váltani mert kissé felhígult az ios. Nem annyira stabil mint annó. Amúgy a dizájn is elavúlt. Igényes stb… De egy mostani samu brutálisan szép. Holott samu ellenes vagyok. De mit kaptunk mostanában? 6s? Se? Lofasz. Ja és nem stabil. Szoval ha már ennyire felhígult akk legalább szép legyen. És ha még az imessage is marad kb tök eggyértelmü. Árban pedig ua. (Kb 6 éve applet használok) A hobbi felhasználok véleménye nem mérvadó.

  7. Patrik - 2016.06.11. 13:35

    Szerinted érdekel itt valakit hogy ios-t vagy androidot használsz? Ha váltani akarsz, válts! Elhiheted, nem lesz nagy vesztesége az Apple-nek.

  8. Pool - 2016.06.26. 02:08

    Lehet h eddig több apple készüléket fizettem ki kp ra mint amit te kedves Patrik.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.