Új térképspecialistával erősíti csapatát az Apple

HusztiD 2016.06.08. 15:55 Apple 0 db 172

apple-maps-nearby-businesses-780x400

Az Apple Maps bemutatása óta a vállalat kapott hideget és meleget egyaránt, de sajnos a felhasználók mégsem voltak vele annyira elégedettek, mint ahogyan azt a kezdetben várták. Az elmúlt évek alkalmával folyamatosan csiszoltak rajta az almások, most legutóbb pedig Sinisa Durekovicot sikerült megszerezniük, aki korábban a Harman International Industries-nél dolgozott.

Természetesen konkrét megerősítés ezúttal sem történt, mint ahogyan azt már megszokhattuk. A hírek szerint Durekovic egyaránt hasznos segítségére lehet az almásoknak a térképszolgáltatás és az elektromos autó kapcsán. Korábban egy olyan navigációs rendszeren dolgozott, melyet autógyártók seregei alkalmaztak, mint például a BMW, Mercedes vagy a Volkswagen.

Durekovic háta mögött több, mint húsz év tapasztalat van a műholdas navigációt illetően, illetve kisebb betekintést is nyert munkája során az önmagukat vezető autók életébe. Mivel az Apple hivatalosan nem kommentálta az esetet, így csak tippelni lehet, hogy mi lesz a szakértő feladata. Elvileg a 4 ezer fős indiai csapatot fogja erősíteni, de az sem kizárt, hogy az Apple Car kapcsán egyaránt besegít. Mindenesetre mi reméljük, hogy az elkövetkezendő évek folyamán jelentős változásokat fogunk tapasztalni a Maps-et illetően.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!