Siri mentette meg egy kisgyermek életét

HusztiD 2016.06.08. 09:50 iPhone, Kiemelt hírek 3 db 549

14177-9473-13163-7629-d019cb82cc26b00cc2ab1234c39db6481007b3ab_large_2x-l-l

Az Apple virtuális asszisztenséről sokat lehetne mondani, az utóbbi időben pedig egyre többet és többet hallunk róla. A szakértők szerint Siri erősen korlátozott, így az olyan vetélytársai, akárcsak a Viv, simán lekörözik. Igen ám, de mi van akkor, ha életmentésről van szó?

A legújabb történet, ami mégsem annyira friss, nem olyan rég látott napvilágot a publikum számára. A történet szerint egy Ausztrál anyuka Siri segítségével mentette meg egyéves kislányának az életét. Sajnos pontos részletek nem derültek ki ugyan, de a beszámoló szerint Stacey Gleeson megragadta az iPhone készülékét és gyorsan gyermekéhez sietett, akit megpróbált újraéleszteni, hiszen valamiféle baj érte – hogy pontosan mi, az sajnos nem derült ki a beszámolókból.

Mikor beszaladt gyermeke szobájába, egyből felkapcsolta a villanyt, azonban azzal a mozdulattal repült ki a telefonja a kezéből. Mivel a leányzó életéről volt szó, így elkezdte újraéleszteni. Más családtag nem tartózkodott otthon, a telefonja pedig a földön volt, ezért eszébe jutott, hogy a Hey Siri funkció által hívja a segélyhívót. Így is tett, majd kimentek a szakértők és megmentették az egyéves Gianát.

baby

Stacey elmondása szerint eddig csupán poénkodásra használta Siri-t, hiszen egy eléggé mókás asszisztensnek vélte. Elmondása alapján ezentúl mindig be lesz kapcsolva a Hey Siri funkció, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor van rá szükség.

Maga a történet pedig még március folyamán történt a BBC beszámolója szerint. Eddig csupán azért nem látott napvilágot a hír, mivel az anyuka nem akart nagy felhajtást csinálni, azonban írt egy köszönetnyilvánító levelet az Apple számára, ami után nem sokkal már egyből felkapta a média. Sajnos ezért nem derültek ki a miértek, hogy egészen pontosan történt a leányzóval, de szerencsére azóta már jobban van.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 3 db

  1. Alnus - 2016.06.08. 13:25

    Jaj de jó kis történet. Ezért lehet szeretni az iPhone-t.
    Kisállatal valami hasonló történet nincs?

  2. Kis Herceg - 2016.06.12. 13:57

    Ne haragudjatok de én úgy tudom hogy a Hey Siri funkció csak akkor kapcsol be ha a készülék hálózati tőltőn van. Javítsatok ki ha tévedek de azt írtátok az édes anya ki ejtette a telefont a kezéből illetve nem hiszem hogy az első gondolata az volt hogy a táp kábelt a telefonba majd az adaptert a falba dugja! De amúgy pisloghatunk szépen vagy szólíthatjuk bármilyen szépen akkor se fog reagálni ha az nincs épp töltéssel ellátva! Ha én tudom rosszúl kérlek írjátok meg hisz jó lenne előre tudni a jön a baj töltőmért szaladjak vagy élég ha szólítom Siri!? ☺️

    • HusztiD - 2016.06.12. 14:11

      Valóban úgy van, ahogyan leírtad, de ez csak abban az esetben igaz, ha iPhone 6s-t megelőző készülékekről beszélünk. Amennyiben 6s, 6s Plus vagy SE van, akkor ott ez a funkció elérhető akkor is, ha nincs töltőn a telefon (köszönhetően az M9-es segédprocesszornak).

Szólj hozzá Te is!