Valóban kezdi elveszteni hagyatékát az Apple?

HusztiD 2016.06.06. 17:57 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 7 db 268

11

Az Apple egykori reklámjáért felelős Ken Segallt interjúvolta meg a Guardian magazin, amiből érdekes dolgokat tudhattunk meg. Segallhoz tartozik a híres Think Different szlogen, ő maga nevezte el az iMac-et, illetve nem olyan régen írt egy könyvet, melyben az Apple sikerét és egyszerűségét boncolgatta.

A Guardiannak adott válaszaiban pedig az almás vállalat jelenlegi produktumait elemezte. Elmondása alapján az Apple vásárlói továbbra is márkahűek maradnak, azonban közülük többen észrevették, hogy Tim Cook almája nem egészen olyan egyszerű, mint amilyen Steve Jobsé volt. A vásárlók egyre inkább növekvő termékpalettát látnak, ami eléggé megzavarhatja őket.

ipad-pro-duo

Segall megjegyezte, hogy Tim Cook valóban másabb személyiség, mint maga Jobs volt, azonban ne felejtsük el azt, hogy ő volt, akit utódjául választott az ikonikus CEO, hiszen tudatában volt Cook gyengeségeivel és erősségeivel. Ugyanakkor azt is hozzáfűzte, hogy régen csupán egy iPhone, iPad és MacBook volt. Erre most mi van? Három különböző iPhone, négy iPad és szintén három darab MacBook modell van a kínálatban.

Persze vitatkozni lehet azzal, hogy tulajdonképpen jó-e ez vagy sem, azonban Segallnak annyiban igaza van, hogy sokakat ez megzavar. Régen sokkalta egyszerűbb volt az Apple felhozatala, minden kategóriában egy-egy termék boldogan kiszolgálta a felhasználókat, most meg csak összezavarja őket. Természetesen ez egy okosóránál, mint az Apple Watch érthető, hiszen ott pont a divatra mentek rá az almások: különféle méretekben, színekben és szíjakkal lehet beszerezni a terméket, aminek milliónyi variációja van.

best_apple_watch_apps1

Végezetül Ken kifejtette, hogy a kaliforniai vállalat egy jó ideje már azon van, hogy házon belül kialakítson egy marketingért felelős csapatot, akik az idő előrehaladtával újabb hangulatos reklámokat és egyéb promóciókat hoznak létre. Ezáltal az Apple sokkal jobban kézben tudja tartani a dolgokat mint egy nagyvállalat, akárcsak ha egy kisebbfajta startup-ról beszélnénk.

Nektek mi a véleményetek? Természetesen más volt a Steve Jobs éra, mint ami most van, de a kérdés tulajdonképpen az, hogy ti mit gondoltok? Jobb volt az, amikor egy-egy iPad és iPhone volt a vállalat kínálatában, vagy inkább most a jobb, hogy bővült a választék?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 7 db

  1. Alnus - 2016.06.06. 18:35

    Ez most komolyan kérdés?
    Kipukkasztotta az a Tim Íve páros az almát.
    Kína egy éven belül lekörözi az almát….

    • aggressor - 2016.06.06. 20:33

      majd akkor ha ios lesz a kínai telefonokon is.

  2. Carlo - 2016.06.06. 19:48

    Egyértelmű hogy jobb így. Ha nem lenne méretbeli különbség az iPhoneoknál a mai napig nem lenne iPhoneom. Szóval részemről ez így jobb. De én úgy tudtam Jobs idejében is nagyobb volt a választék macbook téren. Volt 17es és 15ös is. Bár lehet hogy nem ugyan abban az évben. Nem tudom biztosan

  3. aggressor - 2016.06.06. 20:32

    persze az most jobb, hogy nagyobb a választék. jobs óta változtak az igények persze, hogy lépniük kellett.

  4. janika61 - 2016.06.07. 11:11

    iPhone csengőhang nagyon körölményes a betöltés és 16-GB tárhely szégyen ilyen magas ár mellett.

  5. S - 2016.06.08. 05:35

    Zavaró! Nem is az iPhone-ok terén, inkább a számítógépeknél!

  6. Boono98 - 2016.06.08. 10:25

    A macbook-ok ideje leáldozott, Az összes környező konkurens, már sokkal erősebb konfigokat árul töredék árban.
    Sajnos, a telefon piacot lovagolták meg és a pro felhasználók egyre inkább elégedetlenek. Régen, olyan configokat dobtak ki mac pro, imac és macbook.ok terén ami versenyképes volt vagy csak egy kicsivel volt lemaradva a konkurenciához képest, amitt viszont az osx kárpótolt.

    Ma már viszont a két operációs rendszer kezd összeérni. Az osx már nem mutat föl sok újdonságot, teljesítmény beli növekedés szempontjából és a Windows egyre inkább megbízhatóbb lett és teljesítményben is, közel azonosak.

    Divat és a parasztvakítás lett a fő cél….. Egyre több ismerősöm tér át mac-ről windows vagy linux-ra. Ezek többnyire zenészek, video szerkesztők és vágók. Apple elveszit a komolyságát és kezd kiszorúlni az üzleti piacról.

Szólj hozzá Te is!