Az Apple újra kiadta az iOS 9.3.2-t iPad Próra

HusztiD 2016.06.03. 11:57 iOS, iPad 0 db 202

apple-ipad-pro

Két héttel ezelőtt az Apple a publikum számára elérhetővé tette az iOS 9.3.2-as verzióját, amely csupán kisebb hibajavításokat hozott. Vagy mondhatjuk akár úgy is, hogy az iPad Pro tulajai számára csak hozott volna, ugyanis egy már jól ismert probléma ütötte fel a fejét: egyszerűen több Pro modell változott téglává.

Tegnap esti órákban ismételten kiadták az almások a 9.3.2-t az iPad Pro készülékekre. Aki korábban még nem frissített, az over-the-air módszerrel teheti meg, avagy úgy, ha iTunes-hoz csatlakoztatja tabletjét. Akinek pedig az előző kiadás által véglegesen megfagyott a készüléke, annak bizony csak egy megoldása maradt, az pedig az iTunes általi frissítés.

A hivatalos információk szerint az új kiadás megoldást hozott a tablet tulajai számára, így nyugodtan frissíthet mindenki. Nem olyan régen egyébként az Apple a fejlesztők számára elérhetővé tette az iOS 9.3.3 legelső bétáját, így vélhetően az elkövetkezendő hetek folyamán a végfelhasználók számára egyaránt megérkezik, ami kisebb hibajavításokat hozhat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!