Több energiát fogyaszt az Apple ír adatközpontja, mint Dublin egyetlen nap alatt

HusztiD 2016.05.30. 15:57 Apple 2 db 111

apple-data-centre-1-780x585

Az Apple egy 960 millió dolláros adatközpontot hozott létre Athenryben, Írországban. Ennek kapcsán nem olyan régen volt egy meghallgatás, ahol több, mint 100 ember vett részt. Korábban kiderült, hogy az almások jelenleg még nem építettek ki saját áramgenerátorokat, így az írországi elektromos hálózatra kapcsolták a központot.

És mi lett az eredmény? Az értesülések szerint az adatközpont áramfelvétele sokkal nagyobb, mint amit Dublin egyetlen egy nap alatt elhasznál – nem mellékesen valamivel több, mint félmilliónyian élnek a fővárosban. Ha szám szerint nézzük, akkor a felvétel az egész nemzet 8 százalékát teszi ki, ami cseppet sem nevezhető kevésnek. Nem csoda, hogy sokaknál ez kiverte a biztosítékot, amiért most szükség volt egy meghallgatásra. Maga az építmény egyébként 24500 négyzetméteren helyezkedik el, s olyan szolgáltatásokat üzemeltetnek itt, mint az Apple Music, App Store, iMessage, Apple Maps vagy a Siri.

Időközben pedig az Apple reagált a dolgokra egy közleményben, melyből kiderültek a miértek. Mivel az internetes világ folyamatosan bővül, így a tervek szerint a következő évek folyamán akár megnégyszerezhetik magát a központot. Az Apple irtózatos forgalmat generál a szolgáltatásaik által: naponta több milliárd üzenetet kezelnek, szintén milliárdnyi fotókat és milliónyi FaceTime hívásokat bonyolítanak le. Ehhez pedig szükség van a gyorsaságra, megbízhatóságra és a minőségre.

Ha minden jól megy, akkor az elkövetkezendő 10-15 év folyamán már olyan sikerül környezetkímélően is felnőnie az adatközpontnak, azonban addig marad a jelenlegi megoldás, hogy az ír áramhálózatról kapják meg a szükséges áramforrást.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 2 db

  1. Sinka Lajos - 2016.05.30. 20:07

    “Az értesülések szerint az adatközpont áramfelvétele sokkal nagyobb, mint amit Dublin egyetlen egy nap alatt elhasznál – nem mellékesen valamivel több, mint félmilliónyian élnek a fővárosban.”

    Nem egyszerű ez a mondat, de az üzenete szörnyű!!
    1.
    Amit Dublin elhasznált az villamos energia (kWh), az adatközpont áramfelvétele az egy pillanatnyi értek (A). A villamos energia, a pillanatnyi áramfelvétel négyzetével aranyos értek, idő szerinti integrálja. Értem én hogy valamit írni kell, de nem szabad ennyire “melle” beszélni mert nem lesz jövőnk! Tanulni, tanulni, mert ha nem, akkor mindenki átver majd minket.
    2.
    Az “a valami” nagyon sok, ha pontosan tudjuk mi, akkor meg az is kiderülhet, hogy elfogadhatatlanul sok, a rengeteg üzenetünk, fotónk tárolásáért!

  2. Apples - 2016.06.01. 08:17

    A múltkori Apple Keynote nem szólt arról, hogy mennyire környezettudatosak es hogy az adat központjaik 100%ban megújuló energiával működnek?

Szólj hozzá Te is!