Hamarosan minden fontosabb országban elérhető lesz az Apple Pay

HusztiD 2016.05.27. 12:57 Apple 1 db 329

apple-pay-iphone-6

A TechCrunch csapatának lehetősége volt beszélni egy kicsit Jennifer Bailey-vel, az Apple Pay szekcióért felelős alelnökkel. Mint azt tudjuk, az almás szolgáltatás jelenleg csupán nagyon kevés országban érhető el, az elmúlt napok folyamán pedig Szingapúrral bővültek a kaliforniaiak.

A rövid interjú során az oldal csapata megkérdezte, hogy mely országokban debütálhat a szolgáltatás az elkövetkezendő hónapok folyamán. Sajnos Jennifer ezt nem osztotta meg a nagyérdeművel, azonban nagyon érdekes dolgokat kottyintott el. Egyik ilyen az volt, hogy gőzerővel munkálkodnak azon, hogy Európa és Ázsia nagyobb országaiban is bevezessék az Apple Pay-t, azonban ezen belül pontosabb információkat/lokációkat nem adott.

Az viszont még kiderült, hogy az Apple csapata figyelembe vesz olyan tényezőket, mint például, hogy mennyire elterjedtek az Apple termékek az adott országban, illetve hogy milyenek az emberek szokásaik. Ez utóbbi alatt például azt kell érteni, hogy inkább készpénzzel, avagy bankkártyával fizetnek-e az emberek, illetve hogy azon belül is milyen tranzakciókra.

Eléggé biztató, amiket Jennifer elmondott, azonban ebből sajnos mi még mindig nem tudtuk meg, hogy Magyarországgal hogyan tervez az Apple. Bizakodjunk benne, hogy a lehető leghamarabb nálunk is elindul a szolgáltatás.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Zoli - 2016.05.27. 17:34

    Magyarorszàgon a többség a dunyhàban örzi a kp-t, a bankok meg tranzakciós díjjat vonnak az olcsóbb számláknál stb. Ezek szerint Magyarorszàg nem célpont erre.

Szólj hozzá Te is!