Teljesen más iPhone 7-et mutat be az Apple, mint amire számítunk

HusztiD 2016.05.18. 09:50 iPhone, Kiemelt hírek 5 hozzászólás 1 633

iphones_2016_7

Legalábbis megvan rá az esély a legújabb hírek szerint. Az Exonomic Daily News legújabb infója arról szól, hogy az Apple partnerei, mint a Foxconn és a Pegatron már megkezdték az előkészületeket a nagy dömpingre. Elvileg idén is a már jól megszokott 4,7 és 5,5 colos telefonoké lesz a főszerep, amit minden bizonnyal szeptember folyamán mutatnak be a kaliforniaiak.

A legfrissebb hírek szerint a Foxconn és a Pegatron párosa már megkezdte a szokásos toborzást, azonban most jóval hamarabb, mint azt szokták. Az értesülések alapján ez azért van, mert idén elvileg egy “sokkal komplexebb dizájnt” kapnak az új telefonok, ami által a gyártóknak jobban rá kell készülniük a gyártásra, illetve több időt igényel, mire kiképzik az embereiket a telefonok összeállítására. Hónapok óta olvashatunk arról a pletykáról, hogy az iPhone 7 nagyjából úgy fog kinézni, mint a jelenleg piacon lévő 6s és 6s Plus, azonban átgondolt antennacsíkokat és nem kiemelkedő kamerát kaphat.

Na a mostani hírek szerint összesen két dologra asszociálhatunk. Az egyik az, hogy ennek a “sokkal komplexebb dizájnak” köszönhetően az Apple egy teljesen új formatervet mutat be, amiről egyelőre még semmit sem tudunk. A másik véglet pedig, hogy marad a már hónapok óta emlegetett iPhone 6s hasonmás dizájn, azonban belsőleg újítanak a kaliforniaiak. Elvileg az sem kizárt, hogy leginkább a belső átalakításokon lesz a hangsúly, hiszen voltak olyan pletykák, melyek szerint az új telefonok por és vízállóak lesznek.

iphone-7-mockup

Természetesen nehéz elmenni a sok-sok pletyka közepette, de eddig az egyik legvalószínűbb állítás Ming-Chi Kuotól származik, aki szerint az Apple idén nem készül valami eget rengető nagy dobással, hiszen sokkal inkább a 2017 folyamán érkező modellre fog koncentrálni. Természetesen ez is benne van a pakliban, azonban a mostani hírek ennek kicsit ellent mondanak.

Bár szimplán az is lehet, hogy azért kezdték meg az Apple partnerei a megszokottnál hamarabb toborozni a munkatársakat, mivel az almások azt szeretnék, ha az őszi megjelenésre kellő mennyiséggel elő tudnának állni, s nem kellene heteket várniuk sok esetben a megrendelőknek.

Ti mit gondoltok? Szerintetek milyen lesz az ősz folyamán bemutatkozó iPhone 7?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Zoli - 2016.05.18. 10:05

    Szerintem annyi vàltozàs lesz mint a iPad esetèben. Pro-nak hívjàk, ès minden marad, az antenna csíkok meg bàrhol lehetnek, a legtöbben tokban hordjàk.

  2. David - 2016.05.18. 14:22

    Majd ha kijön megtudjuk, addig kár görcsölniz

  3. Istvan - 2016.05.18. 20:35

    Teljesen mindegy, tokban hordom!

  4. Bigyo - 2016.05.18. 23:06

    Annyira figyelem az antenna csikokat hogy meg kellett neznem az enyem milyen. Vicces hogy sokak mennyit kihoznak belole. A kamera meg nem zavar mert a vekony szilikon tok is pont olyan vastag hogy nincs kijebb. Mondjuk a iOS magyar helyesiras butasaga jobban zavar.

  5. Alnus - 2016.05.19. 18:51

    Elmondom, hogy fog kinézni.
    Mérnökeink újragondolták, megvalósították az igazán okos telefont. Teljesen más, mint amit eddig gondoltál. Forradalmasítottuk a home gombot.
    Mostantól Multifunkciós virtualis visual Taptic engine touch lesz a home gomb.
    Multifunkciós, mert a programokból kilépést, az újlenyomat érzékelést es fényeefektet tartalmaz. Ne fizikai hanem virtuális es színekkel jelzi a fontosabb eseményeket, bejövő hívás, üzenet érkezett stb… Még nem is gondolod, de hidd el majd ez kell neked :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.