Ming-Chi Kuo: dupla kamerával és 3 GB RAM-mal érkezik az iPhone 7 Plus | iHungary

Ming-Chi Kuo: dupla kamerával és 3 GB RAM-mal érkezik az iPhone 7 Plus

HusztiD 2016.05.13. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek 9 db 571

iPhone-71-640x336

Ming-Chi Kuo, a KGI hírhedt elemzője ismételten hallatott magáról, aki ezúttal az ősszel érkező 5,5 colos iPhone 7 Plus modelljéről mesélt egy kicsit. Ahogyan azt már tudni illik, Ming volt az, aki az elmúlt évek folyamán szinte mindent helyesen megtippelt – vagyis inkább úgy fogalmaznánk, hogy ő a legmegbízhatóbb Apple-jós.

A szakértő ezúttal csak a nagyobbik modellről regélt, viszont az elárulta, hogy az egyik nagy újdonsága a telefonnak a dupla kamerás technológia bevezetése lesz. Példának a nem olyan régen megjelent Huawei P9-et hozta fel. Elvileg a dupla szenzoros eljárásnak köszönhetően sokkal nagyobb érdeklődés mutatkozik iránta, mint ahogyan azt várták. A sikerre való tekintettel csodálkozna, ha az Apple kihagyná ezt a remek lehetőséget.

Már csak erre fel is azt állítja, hogy az elkövetkezendő időszakban megjelenő csúcskészülékek egyik fő újdonsága a dupla kamera lesz, hiszen ebbe az irányba megy tovább a piac. Kuo úgy hiszi, hogy az Apple 5,5 colos telefonja fogja csak megkapni ezt az új funkciót, ami szerinte manapság már teljesen elvárhatónak nevezhető a csúcskategóriás telefonok között.

iphone-7-mockup

Nem mellesleg még elmondta, hogy az iPhone 7 Plus összesen 3 GB RAM-ot fog kapni. A jelenleg piacon lévő 6s és 6s Plusban mindösszesen csak két gigányi van, amit hamarosan megemelnek az almások. Sajnos a mezei iPhone 7-ről nem tett említést, de hetekkel korábban már elmondta, hogy az idei mezei és Plus modellek között hatalmas különbségek lesznek, így nem valószínű. hogy a 4,7 colos modell egyaránt részesül a jóságokban.

Ha azt nézzük, akkor nagyjából négy hónap van az iPhone 7 bejelentéséig. Addig természetesen mindenféle jóslatokat és pletykákat fogunk olvasni, azonban mi már nagyon kíváncsian várjuk, hogy mégis milyenek lesznek az új telefonok.

Vajon az Apple tényleg megtartja az iPhone 6s formatervét, vagy mindez csak kamu és egy teljesen újragondolt telefonnal fog előállni?! Ti mit gondoltok, szerintetek milyen lesz az iPhone 7?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 9 db

  1. Alnus - 2016.05.13. 22:36

    Ugye ti is látjátok milyen ronda az a felső kép.
    Ocsmány border, dupla billegő kamera, csak reménykedek nem ilyen lesz.

  2. iRon242 - 2016.05.13. 23:34

    Nem tudom, hogy Te mit látsz, de a keret jó, a kamera a 6-os óta ilyen billegős, bele lehetne már nyugodni, lehet, hogy egy ilyen cserébe még jobb képeket készít – úgyis mindenki vslamilyen tokban tartja.

  3. strucc007 - 2016.05.14. 08:02

    Épp h a kisebb modellbe kellene beletenni az újításokat, abból sokkal több fogy. Mondjuk ha csak dupla kamera, meg 3GB RAM lesz benne, az nem egy olyan újítás, amiért sok embernek megérné váltani, szerintem. Kelleni fog még vmi nagy plusz.

  4. Alnus - 2016.05.14. 11:20

    IRon Te vagy az ideális alany az applenek.
    Ha egyszer valamikor eloszlik a marketing gépezet által okozott köd a szemed elől, akkor majd nézd meg más márkák prémiumot telefonját, hogy ott milyen design van, aztán majd rájössz milyen igénytelen, igen sajnos ezt kell, hogy mondjam egy iphone ra ami a 4-esig kiemelkedett a többi gyártó közül. Sajnálom, de megszűnt az a filozófia, hogy kiváló es jó design nem fér össze az almásoknál.
    Azért van csúnya border, billegő kamera, mert az alma NEM gyárt telefont, a Samsungtól , LG-tol kap alkatrészeket. Elveszítette az elsőbbséget, mert a profit az isten minden más csak smafu. Neked meg lenyomják a kényszer termékeket a torkodon kíválló marketinggel. Lásd te mondtad nem baj ha billeg, mert jó a kamera bruhahahahaha…

  5. csab2 - 2016.05.14. 17:08

    Jövőre lesz 10 éves az iPhone. Szerintem akkor fognak valami nagyon durvával előrukkolni Cupertinoban.

  6. Apples - 2016.05.15. 12:48

    Ha vízálló lesz es dupla kamera lesz rajta amivel akar víz alatt is lehet buli képeket készíteni akkor mar csak ezert is sláger lesz

  7. Gery - 2016.05.16. 01:54

    Szerintem azért nem lesz dupla kamerás mert Steve azt mondta hogy ő csak tökéletes technológiát épít be a telefonba és a két kamerás rendszer még közel se tökéletes inkább csak egy prototípus.

  8. Soma - 2016.05.16. 09:38

    Alnus! Az iPhone 5/5s-nek van a legszebb formaterve.

  9. Bigyo - 2016.05.16. 23:45

    Erdekes hogy mindenki a kidudorodo kamerat rartja problemanak. Nekem egy 6s+ es vekony szilikon tokban nem billeg. Nagyon sok okyan ceg van a vilagon aki csak osszeszereltet dolgokat. Szerintem ez nem koltseghatekonysagot jeleti csak hanem az okos donteseket is. A vilagon nagyon keves panelhyarto van es meg kevesebb chip gyarto. Ezen utobbinal mar csak a rendszergyarto van kevesebb. A mobil telefonok tobb mint 98%-a 3 op rendszerrel megy. Ebbol a legnagyobb a droid (nincs sajat gyartasu keszuleke egyenlore), majd a iOS (sok komponenst maga tervez) es a windows (a Nokia mobilt vette meg). Az egesz erintokepernyos mobil az Apple-nek koszonheto. Biztos vagyok benne hogy mindig is jo termekeket gyart majd. Az iPhone 7 is jo lesz akkor is, ha kidudorodik neki a kameraja vagy akar dupla lesz netantan a mostaninal is jobban vizallo. De ha csak olyan lesz mint a mostani csak mas kontosben akkor is.

Szólj hozzá Te is!