Az LAPD saját erőből tört fel egy iPhone 5s-t

HusztiD 2016.05.06. 17:23 iPhone, Kiemelt hírek 6 db 312

iphone-5s-hack

Ezúttal nem az FBI, hanem a Los Angeles-i rendőrség hallatott magáról, ugyanis nem olyan régen egy közleményt adtak ki, melyből kiderült, hogy bizony feltörtek egy iPhone 5s készüléket. Az Apple és FBI párharca után talán kicsikét megnyugodhattunk, hiszen egy igazán hosszú úgy látszott lezárva, azonban ez nem tartott sokáig, mivel a LAPD jött helyettük képbe.

Az LA Times beszámolója szerint a helyi rendőrségnek egy gyilkosság kapcsán sikerült feltörnie egy iPhone 5s készüléket. Két évvel ezelőtt történt egy gyilkosság, amikor a The Shield című sorozat egyik szereplője, Michael Jace megölte feleségét, April Jace-t. A rendőrség még korábban megszerezte a nő telefonját, azonban most jelentették be, hogy sikerült feltörniük.

Az emberek már kezdték azt hinni, hogy lehetetlen egy iPhone 5s vagy annál újabb telefon feltörése, ugyanis hetekkel ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy iPhone 5s-től felfele szinte lehetetlen azt megbuherálni. A közlemény szerint ez mégis sikerült egy szakértő segítségének köszönhetően, aki hozzáfért Jace telefonján lévő adatokhoz. Sajnos az nem derült ki, hogy milyen verziójú iOS futott a készüléken, de ha a két évvel ezelőtti körülményeket vizsgáljuk, akkor feltehetően egy iOS 7 lehetett rajta, ami ugyebár kevésbé volt olyan biztonságos, mint az ezt követőek.

Mindenesetre mi kíváncsiak lennénk, hogy vajon megoldható lenne-e akkor is egy iPhone 5s feltörése, ha azon mondjuk egy iOS 9 futna. Bár ha így haladunk, akkor még az sem kitárt, hogy az elkövetkezendő hónapok folyamán egyre több ilyen és ehhez hasonló esetről fogunk olvasni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 6 db

  1. David - 2016.05.06. 17:56

    Már rég felnyomták a 6s telot is :(

  2. Xy - 2016.05.06. 18:41

    Jaaa! Meg a 7s-t is! :)~

  3. Alnus - 2016.05.07. 09:51

    Atom biztos IOS, ezt még a szomszéd Józsika sem tudta feltörni.
    Vegyétek, vigyétek nagyon joooooo….. Hehe
    Életet ment, hónapokig a tengerben hánykolódott, de semmi baja.
    Rettentően jól telefon. Csak ajanlani tudom. Tíz pláza cicábol három ezt ajánlja.

  4. S - 2016.05.08. 14:40

    Én szeretem a telom! Ennyi!

  5. Procisz - 2016.05.08. 21:10

    Nincs feltörhetetlen.

  6. Rendes Milán - 2016.05.09. 20:02

    6S-et nem…6S más titkosítást alkalmaz,mint az 5S.szóval mission impossible lesz

Szólj hozzá Te is!