Lassacskán, de gyarapszik az Apple Maps

HusztiD 2016.05.05. 11:53 Apple 1 db 234

flyover

Az elmúlt napok folyamán az Apple frissítette térképszolgáltatását, az Apple Maps-et, aminek köszönhetően újabb Flyover helyszínekkel bővült a szolgáltatás, illetve szintén gyarapodott a Spotlight Suggestions funkció. Természetesen ezeknek azok fognak leginkább örülni, akik nagy előszeretettel használják az almás térképet, azon belül is akik nagyobb külföldi városokban élnek.

Ha a Flyover funkcióról beszélünk, akkor immáron 260-nál több várost járhatunk be virtuálisan. A mostani frissítés által Akron, Ohio, Puerto Vallarta és Mexikó vált érhetővé. Ami pedig a Spotlight Suggestions funkciót illeti, az immáron 19 országnál van jelen. A kereső által hasznos információkat kaphatunk az adott helyszínekről, ahol még nem vagyunk jártasak. Lényegében úgy is fogalmazhatnánk, hogy gyorsan megismerkedhetünk a városokkal, ahová éppen utazni kívánunk. Például a helymeghatározásnak köszönhetően kapunk iTunes vagy akár App Store javaslatokat.

Másik apró újítás, ami szintén nem érint minket, hogy az Apple Maps ezentúl Tájföldön is megkapta a közlekedési adatokat. Ez jelenleg 34 országban érhető el és általa a felhasználók könnyebben tervezhetik meg az utazást, mivel az alkalmazás jelzi, hogy milyenek az adott útszakaszon a forgalmak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Roberto - 2016.05.05. 18:09

    Az a baj, hogy minket semmi sem erint… Se siri, se apple pay, se forgalmi adatok… Ja de igen, a nemetektol is dragabb itthoni keszulek arak… :(

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.