Először engedett be kamerákat a zárt gyárba az iPhone gyártásért felelős Pegatron

HusztiD 2016.04.26. 15:52 Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 997

1x-1

A Bloomberg riporterei nem olyan régen Kínában jártak, ahol az Apple egyik partnerét, a Pegatront látogatták meg. Annak ellenére, hogy az Apple első számú partnere a Foxconn, akadnak még olyan vállalatok, akik segítenek nekik az iPhone modellek legyártásában. Ilyen például a Pegatron, akik az utóbbi időben egyre több megrendelést kaptak a kaliforniaiaktól.

A kínai vállalat most kivételt tett, ugyanis eddig egyetlen egy riportert sem engedtek be oda, ahol az almás telefonokat szerelik össze. Mint kiderült, a gyárban automatizált rendszer van, ami által beosztják az alkalmazottak munkaidejét, illetve könnyedén követhetik a túlórák mértékeit. Magában a gyárban 50 ezer ember dolgozik, akik arcfelismerő kamerák és ID kártyák által azonosítják magukat. Ez még mind semmi ugyanis a Pegatronban dolgozóknak mindig át kell menniük egy fémdetektoros vizsgálaton, amivel szűrik, hogy nem-e visznek be valamilyen eszközt, amivel képet tudnak csinálni – nyilván senki sem akarja, hogy idő előtt kiszivárogjanak az új iPhone tervrajzok.

pegatron

A beszámoló szerint az alkalmazottak reggel 9:20-kor gyülekezőt tartanak, majd nem sokkal később ténylegesen munkába állnak. Az automatizált bejelentkező rendszernek köszönhetően szűrik azt, hogy mennyit dolgoznak az alkalmazottak, amivel lényegében az Apple előírásait tartják be, ugyanis mint azt tudjuk, az almások nagy erőszeretettel szeretnek ellenőrizni, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik-e a partnereiknél.

A hivatalos információk alapján az alkalmazottak számára több terminált biztosítanak, ahol megnézhetik, hogy mennyit dolgoztak egy napon vagy egy adott hónapban, vagy akár azt, hogy mennyit költöttek ebédre, illetve hogy mennyi lesz az adott havi fizetésük. Egy alkalmazott elvileg 180-230 ezer forintnak megfelelő renminbit keres havonta, azonban egy véletlenszerűen megkérdezett alkalmazott szerint ez csak akkor igaz, ha túlóráznak. Elvileg a normál munkaidős fizetés kevés, így sokan túlórával próbálnak meg húzni, így vannak, akik simán túlszárnyalják a heti 60 órás munkaidőt.

pegatron2

Ezek után már csak az volna érdekes, ha a Foxconn egyaránt beengedné a médiát a saját területére, hogy legyen valamilyen összehasonlítási alapja az egésznek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Lacika54 - 2016.04.26. 16:35

    Hát a képek alapján nem sokban különbözik egy másfajta zárt intézettől……..és nem is keresnek jobban…….meg a fegyelem is hasonló, a személyi ellenőrzésről meg nem nyitok vitát.

  2. Patrik - 2016.04.26. 18:34

    Legalább tiszta körülmények között vannak. Az jobb lenne ha rizsfölden térdigérő sárban dolgoznának?

  3. Jobbmintte - 2016.04.27. 00:20

    Egy szavuk sem lehet havi 230-ért.

  4. borzika00 - 2016.04.27. 06:52

    “…nem-e visznek be…” Helyesen: nem visznek-e be

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.