Az iFixit szétkapta a 2016-os MacBook-ot

HusztiD 2016.04.26. 17:54 Mac 2 hozzászólás 325

12-inch-macbook-teardown

Az iFixit szakemberei ezúttal sem voltak restek, hiszen az elmúlt napok folyamán kiadott új MacBook-ot szétszedték. Mint az kiderült, a tavalyi modellhez képest szinte minimális változások történtek, már persze ami magát a gép belső felépítését jelenti.

Az egyik legszembetűnőbb újdonság, hogy az Apple lecserélte az úgynevezett tri-wing csavarokat, amit egy sokkal elterjedtebb, Phillips egységekre váltottak. Ezáltal könnyebb a gép szétszerelése, de még így is szükség lesz a pentalobe csavarokra, hogy teljesen szétszereljük az új masinát. És itt körülbelül véget ért a pozitívum, hiszen ezután csak negatív dolgokat soroltak fel a hozzáértők.

Ahogyan azt az Apple legutóbbi  termékeinél megszokhattuk, a processzor, RAM és a flash memória még mindig az alaplaphoz van forrasztva, így ha ezek elromlanak, akkor igencsak a zsebbe kell nyúlnunk, illetve bővíteni sem lehet. Az akkumulátorokat még mindig egymáshoz ragasztották, ami szintén macerás eltávolítani/cserélni. Végezetül pedig a Retina kijelző szintén egybe van ragasztva a védőüveggel, így ha az elromlik, akkor az ugyancsak megemeli a szervizelési költségeket.

Végezetül egyetlen egy pontot kapott a tízből az új MacBook, ami az iFixit szerint a leggyengébb javíthatósággal rendelkezik. Nehéz a gép szervizelése, ugyanakkor ha valami elromlik, akkor nem feltétlenül csak azt az egy egységet kell cserélni, hanem vele együtt sok egyéb perifériát.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. David - 2016.04.27. 05:14

    Lehúzósra sikerült ez is:)

  2. Bigyo - 2016.04.27. 09:50

    Az alaplapra forrasztastol olyan vekony a gep. Ezen mit kell csodalkozni.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.