6,8 milliárd dollár bevételt hozhat az Apple részére az iPhone SE

HusztiD 2016.04.13. 15:54 iPhone 0 db 169

16327-13037-iphonese-duo-l

Az RBC Capital Markets legújabb előrejelzés alapján az Apple-nek nem lesz oka panaszra az iPhone SE eladásai terén, hiszen az idei év folyamán akár 40 milliót adhatnak el belőle. Amennyiben helyesek a számítások, akkor a kaliforniaiak elmondhatják, hogy az idei évben 15 millióval több 4 colos készüléket értékesítenek, mint 2015 folyamán.

Természetesen ennél kicsit tovább számoltak a szakemberek, hiszen szerintük egy iPhone SE előállítása 260 dollár körül jöhet ki az Apple-nek, ami 399 dollártól kezdődően értékesítenek. Ebből következik, hogy minden eladott SE után 35 százalékos nyereséget rakhatnak félre, amely egyébként kicsivel kevesebb, mint az iPhone 5s, 6 és 6s modellek esetében, hiszen ott nagyjából 40 százalékról beszélhetünk.

Az előzetes számítások alapján az iPhone SE az idei év folyamán 6,8 milliárd dollár bevételt jelenthet az Apple számára. Az előrejelzésekből kiderült, hogy nagyjából 450 dolláros átlagáron kelhetnek el az iPhone SE modellek. Végül pedig az RBC azt is kiszámolta, hogy milyen lesz az AAPL értéke az idei év végére. A jelenleg 109 dolláron álló részvényárfolyam akár a 130 dolláros határt is elérheti a közeljövőben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!