40 százalékkal vékonyabb Apple Watch kerülhet bemutatásra az idei WWDC-n

HusztiD 2016.04.11. 09:47 Apple Watch, Kiemelt hírek 7 hozzászólás 456

Apple-Watch-2

Nem csak, hogy egy teljesen új Apple Watch-ot kaphatunk idén, de az akár 40 százalékkal vékonyabb lehet a jelenlegi modelleknél úgy, hogy közben hasonló üzemidőt biztosít. Teljesen korrektül hangzik, nem igaz? Ezekkel a legújabb információkkal Brian White elemző szolgált, aki nemrégiben érkezett haza az ázsiai beszállítóktól, s ezekhez fűződő új híreket hozott.

A hozzáértő elmondása alapján az Apple már idén július folyamán megkezdi a következő generációs okostelefonjának, az iPhone 7-nek a gyártását annak érdekében, hogy a (feltehetően) szeptemberi megjelenésre kellő mennyiséggel álljanak elő. Ezúttal bővebb információt nem osztottak meg a telefonról, inkább az óra vitte el a prímet.

Brian szerint a következő generációs Apple Watch-ot a júniusban megrendezésre kerülő WWDC-n mutatják be az almások. Ha helyesek a szakértő megbízhatónak vélt forrásból származó információi, akkor az ezt követő 2-3 hónapon belül már piacra dobják az új órát. Ez akár azt jelenthetné, hogy a szeptemberi eventen az új iPhone 7 és Apple Watch 2 párosa egyaránt bemutatkozhatna. Nem mellesleg a második generációs Apple Watch nagyjából 20-40 százalékkal lehet vékonyabb, mint a jelenleg piacon lévő testvére. Mindezt pedig úgy, hogy ugyanilyen egynapos üzemidőt tud garantálni.

Screen-Shot-2016-01-06-at-11.23.14-780x422

Talán az Apple Watch 2 az egyedüli olyan termék, amelyről még nem olvashattunk lényegesebb információkat. Talán az iPhone 7 körül forgó pletykákról már mindent tudtok, de érdemes lesz kivárni, hogy vajon tényleg helytállóak lesznek-e a szakértő legutóbbi értesülései.

Szerintetek milyen újdonságokkal kerülhet piacra a második generációs okosóra?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. Jani - 2016.04.11. 10:57

    Ne lehyen vékonyabb,bírja tovább az aksi…!

  2. Patrick - 2016.04.11. 11:45

    Miert kell minden áron ki bírnia egy napnál tovabb? Pont ez az a termek, amit alvás közben felesleges viselni. Az en órám, a nap végén (este 10-11 körül) olyan 30-40%on szokott lenni, napi 30 perc edzéssel, telefonálással, (ha éppen nincs kéznél a mobil) esetleg ha jon egy üzenet Facebookon vagy vibreren akkor általában erről válaszolok, mindezt ugy, hogy minden nap, 7 percenként meri a pulzust. Estére ra lehet tenni töltőre, es az éjjeliszekrényen oldalra fordítva, mutatja az időt, ha éjszaka picit megbokod a szekrényt, akkor fel villan az ora. Akksival teljesen elégedett vagyok.

  3. Krisztián - 2016.04.11. 16:45

    Nem tudja valaki hogy oldják meg, hogy a most legyártott készüléken szeptemberre a legfrisseb szoftver lesz telepítve, holott az a gyártáskor még nem létezik?

  4. Kovács Phone - 2016.04.11. 16:53

    Be programozzak a telefonokat

  5. Gergő - 2016.04.11. 20:02

    Micsoda ötlet!!! Így se bírja ki egy napig, mennyire jó lesz, ha 40%-al vékonyabb lesz

  6. Patrick - 2016.04.12. 11:30

    Tényleg nem értem mit kell ahhoz tenni, hogy egy óra ne bírjon ki egy napot. Ezen játszotok órákig vagy mi!?

  7. Lacika54 - 2016.04.12. 20:30

    Patriknál van a pont és az igazság……..

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.