Újabb iPhone 7 koncepcióvideók

HusztiD 2016.04.08. 13:30 iPhone 5 hozzászólás 1 308

iPhone-vision-Next-780x435

Ahogyan azt már megszokhattuk, két évente kapunk különféle koncepcióvideókat, hogy milyenek lehetnek majd az adott szeptemberben bemutatkozó iPhone modellek. Ezúttal két videót kaptunk és mind a kettőben más és más elképzeléseket láthatunk, hogy mégis milyen lehet az ősszel érkező hetes.

A legelsőben a már jól ismert iPhone 4 dizájn köszön vissza, amelyet a koncepció megálmodója egy kicsit tovább gondolt. Szerinte csupán 4,7 colos modellben lesz kapható a telefon, ugyanakkor maga az egész előlap egy hatalmas kijelző lesz. Apropó, úgy tűnik, hogy itt még Home gomb van a telefonban, de vélhetően ujjlenyomat olvasóként egyaránt működik.

A második videóban pedig a mostanában szárnyra kapott pletykát vették alapul, Ergo a telefon külsőre szinte ugyanolyan lesz, mint a 6s modellek, azonban kicsit redukálnak az antenna csíkokon, illetve a telefon alján immáron két darab hangszóró lesz. Másik nagy újdonság a dupla kamera bevezetése.

Szerintetek milyen lesz az iPhone 7? Merész lesz az Apple, s bevezet egy teljesen új dizájnt avagy egy már jól megszokottat kapunk, amit kicsit továbbgondolnak (pl. iPhone 4 vagy 6s)?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Lkr - 2016.04.08. 14:02

    Kegyetlenul le vagytok maradva, kb 1 hettel ezelott olvastam mar mashol errol cikket es lattam a videokat.

  2. Jag - 2016.04.08. 14:08

    Az első nagyon jó , a második csak azért nem , mert nem nyúltak a kijelzőhöz…

  3. Krisztián - 2016.04.08. 15:39

    Az első esélytelen. Hányszor volt középen a kamera? Na! Ezután sem lesz ez másképp. A 2. eselyes, sajnos.

  4. Ledtamas - 2016.04.08. 20:18

    Ha robbantani akar az Apple, akkor az elsőn levőhöz hasonló lesz, ha a másodikon levőhöz hasonló, akkor nem lesz valami nagy eresztés! Persze a belső tartalomtól is függeni fog!

  5. csab2 - 2016.04.09. 22:26

    Az első jól néz ki. Az elő- és hátlap a 4-es szériából van (üveg), az oldala pedig a 6-os szériából van. Az viszont hülyeség, hogy csak egy méretben lesz.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.