Megérkeztek az első iOS 9.3.2, OS X 10.11.5, watchOS 2.2.1 és tvOS 9.2.1 béták

HusztiD 2016.04.07. 09:12 Apple Watch, iOS, OS X 0 db 484

screenshot-2016-03-11-07-08-531

Két héttel ezelőtt az Apple kiadta a legutóbbi végleges rendszereket, melyeket most újabb béták követnek. Ahogyan azt ilyenkor megszokhattuk, első körben csupán a fejlesztők számára érhetőek el az új szoftverek, így akik a béta programban részt vesznek, azoknak még biztos várniuk kell legalább egy napot, mire számukra egyaránt elérhetővé teszi az Apple.

A hivatalos infók alapján az iOS 9.3.2-ben az iBooks-on, Safari-n és egyéb kisebb dolgokon javítottak, míg a watchOS 2.2.1-nél leginkább a WatchKit alkalmazásokra és az Xcode fagyásokra gyúrtak rá a programozók. Az OS X 10.11.5-öt illetően szintén apróbb hibajavításokra mentek rá, mint például a jelszó védett Jegyzetek alkalmazás vagy az Élő Fotók támogatottsága. Végül a tvOS 9.2.1 kiadásában újratervezett alkalmazásváltó interfészt, valamint iOS stílusú mappákat mutattak be.

Vélhetően az iOS 9.3.2 megjelenésére nem kell hosszú heteket várni, így akár az sem kizárt, hogy 2-3 hét múlva már megjelenik az új watchOS és tvOS párosával karöltve. Viszont az OS X 10.11.5-re valószínűleg egy kicsivel többet kell várnunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!