Bemutatkozott a Huawei első dupla kamerás okostelefonja

HusztiD 2016.04.07. 17:30 Egyéb 2 hozzászólás 1 345

huaweip9

A Huawei lerántotta leplét az első dupla kamerával felvértezett okostefonjairól, a P9 és P9 Plus-ról. Úgy tűnik, hogy a kínai gyártó szeretné besöpörni magának az első vásárlókat, akik emiatt vesznek telefont. Immáron több hónapja keringenek a pletykák, hogy az Apple egy hasonló megoldást tervez bevezetni az ősszel érkező iPhone 7 modelljei kapcsán, azonban a Huawei gyorsabb volt.

Az 5,2 és 5,5 colos telefon egyaránt két darab 12 megapixeles hátoldali szenzorral van felszerelve. A hivatalos információk szerint a kínai vállalat legújabb készülékével nagyon alacsony fényviszonyok mellett is remek képeket készíthetünk a két kamerának köszönhetően. Ezek mellé kapunk még egy szintén dual-tone LED flash, ami hasonló az iPhone-ban már bemutatott True Tone vakuhoz.

Mindkét kamerában különböző szenzorok vannak. Az egyikben egy monokróm szenzor található, ami 300 százalékkal több fényt képes befogadni, így jobb kontrasztot és élesebb képet biztosít, miközben a másik a teljes RGB színskálát támogatja. Mi a végeredmény? A két kamera által sokkal szebb és élesebb képeket készíthetünk, főleg ha alacsony fényviszonyokról beszélünk. Sőt, a hivatalos információk szerint a készülék képes a két szenzor által megállapítani a mélységeket. Például azt,  hogy a egy-egy objektum milyen messze van a többitől.

A leírások alapján egészen jónak hangzik a Huawei P9. Nagyjából olyan funkciókkal rendelkezik, mint amelyekről korábban hallhattunk az iPhone 7-et illetően. Végül pedig hogy mi lesz az Apple válasza, azt egyelőre nem tudjuk. Feltehetően az ősszel megjelenő új telefonban szintén bemutatkozik egy tovább gondolt, dupla kamerás megoldás.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Patrick - 2016.04.08. 10:01

    “az Apple egy hasonló megoldást tervez bevezetni az ősszel érkező iPhone 7 modelljei kapcsán, azonban a Huawei gyorsabb volt.” -persze hogy gyorsabb volt. Mivel a kínaiak 2-3 hónap alatt összehánynak egy telefont, ami nagyon max. 2 év után használhatatlan.

  2. Vélemény - 2016.04.08. 21:44

    Gondolom, a beépített kémeik révén ellopták a terveket. De kit érdekel a hülyewei egy Apple oldalon?

Szólj hozzá Te is!