Nagyjából 43 ezer forint egy iPhone SE előállítása

HusztiD 2016.04.06. 09:30 iPhone, Kiemelt hírek 9 hozzászólás 1 071

iPhone-SE-940x513

A nem olyan régen bemutatkozott iPhone SE-t igencsak darabjaira szedték, hiszen az IHS szakértőinek köszönhetően még nagyjából azt is megállapították, hogy mégis mennyibe kerülhet az Apple-nek ezt a készüléket előállítania. Mielőtt belemennénk, fontos megjegyezni, hogy ezek inkább csak erős becslések, s nem feltétlenül tükrözik a valóságot.

A szakemberek szerint az Apple már eleve sokat spórol azzal, hogy a korábbi 4 colos kijelzőt használják, akárcsak az iPhone 5s-nél. 2013 folyamán 41 dollár volt ezen kijelzők gyártási költsége, amit most már megközelítőleg 20 dollárért szállíttatnak le az LG-vel az almások. Az elemzők rámutattak, hogy míg a 16 és 64 GB-os modell között 100 dollár különbség van, addig a kaliforniaiaknak csupán 10 dodóba kerül, hogy a nagyobb egységet rakják bele.

Elvileg a telefonban lévő perifériák összértéke 15 dollárra tehető, amihez még az Apple saját A9-es processzora szintén hozzátartozik további 22 dolláros áron. Az elmúlt évek folyamán az iPhone SE az a modell, amit a legolcsóbb előállítania a kaliforniai vállalatnak. Maga az SE nagyjából 160 dollárból jön ki, amit az 5 követ 168-cal, az 5s 191-el és végül a 6s Plus 236 dodóval.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Gàbor - 2016.04.06. 14:01

    Hello és akkor itt miért kerül 2-százba?

  2. Krisztián - 2016.04.06. 18:28

    Mert kereskedelmi cég és nem alapítvány. A péknél sem pattog senki, miért 20 forint a zsemle, ha az alapanyag 5 forint. Ha kell megveszed, ha nem kihagyod.

  3. Krisz - 2016.04.06. 19:01

    Hat azert mennyi is az ado meg hulye jogvedelem!!!
    De miert amikor nem is halgatsz magyar zenet miert fizettek az allamnak

  4. Sinka Lajos - 2016.04.06. 19:32

    Jogrendszerünk alapja a “Római jog”, vagy mi…
    Ott beszélnek a “felén túli haszonrol”, de mintha erősen szankcionálnak! :-)

  5. Gergő - 2016.04.06. 19:35

    Gondolod az Apple HQ-ban meg az a több száz, ezer fejlesztő / designer, meg a többi, totálisan ingyen dolgozik, ugyanis önkéntesek, hogy nekünk jobb legyen :D Egyetlen telefon, vagy tech cuccnál se az alapanyag a sok, hanem a mérnökóra, amit a sok sok sok mérnök gubbaszt a gép előtt, hogy megbízhatóra reszelje a szoftvereit, és ne csak egy processzort, vagy kiejlzőt láss belőle…

  6. Gyuri - 2016.04.06. 21:54

    Csak tudjatok vannak más költségei egy telefonnak, pl fejleszteni kellett (ide értve az ISO.t is), szállítani, embereket megfizetni, logisztika, raktár költségek…stb nem csak az alkatrészeket kell megfizetni, az ilyenekre is érdemes gondolni.

  7. Bigyo - 2016.04.06. 23:35

    Amit fentebb leirtok az igaz is meg nem is. Olyan telefonrol beszelunk aminek minden egy es alkatreszet mar a polcrol emelik le. Ezt mar “csak” ossze kellet legozni. Ez is biztos tobb szaz mernokora volt, de nem neveznem es nem is hasonlitanam ossze egy teljesen uj keszulek gyartasi koltsegeivel. Inkabb ez a telefon egy igenykielegito valamint koltseghatekonyan eloallithato termek kategoriaba tartozik. Itt most sokat fizet az akinek nagy a i6s, vagy i5s fan. Inkabb az Apple felar mellet egy igeny felarat is megfizettet az Apple a vevovel. Jogos es esszeru dontes. Ha neked ez kell ugy is megveszed, foleg mivel ezen tudas szinten nincs ekkora keszulek meg egy a piacon.

    • Repapeti - 2016.04.08. 10:11

      Azért ez nem teljesen így van. Nyilvánvaló, hogy nem a polcról volt leemelve a sok alkatrész. Egyrészt egy termelő vállalat sem gyárt le vagy rendel meg csak azért több 10-100 ezer db alkatrészt, hogy a polcon porosodjon pár hónapig ( az alkatrész nem friss lesz, illetve feleslegesen áll benne a cég pénze még ha csak 1 hónapig akkor addig). A költségkalkuláció meg kicsit több tényezőből áll össze mint, hogy a termékben levő alkatrészek árát összeadják egy papírfecnin.

  8. AtesHD - 2016.04.10. 16:50

    Meg vettem a telefont es nincs bent live hater ?! Szegyen.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.