Szemkápráztató az áprilisi drónvideó!

HusztiD 2016.04.04. 11:30 Apple, Videók 1 db 213

apple-campus-2-april

Már megszokhattuk, hogy havonta kapunk jobbnál jobb drónvideókat a jelenleg még építés alatt álló Campus 2-ről. Az áprilisi videót ezúttal Matthew Robertstől kaptuk, aki nem volt rest, hiszen egy összesen 4 perces összeállítást készített, amelyben minden fontosabb területét bejárjuk az anyahajónak.

Látható, hogy az almások már egészen jól haladnak a munkálatokkal, hiszen hónapról hónapra észrevehetőek a különbségek. Most például nagyjából el is készült az ezer fős, föld alatti előadóterem, illetve sok helyen már beszerelték az üvegpaneleket. A Matthew által készített felvételen egyaránt láthatjuk közeli és távlati szemszögből is a Campus 2-t, ami egy bő fél év múlva már szinte teljes pompájában fog festeni.

A Campus 2 projektet az Apple társalapítója, Steve Jobs prezentálta 2011. júniusában a cupertinói városi tanácsnak, akik nem sokkal később elfogadták a terveket. Az előzetesek alapján a Campus 2 lesz az eddigi legzöldebb épület, amely az idei év végére készül el, illetve jövő januárban már beköltözhetővé válik a jelenlegi tervek alapján. Az új főhadiszállás egyszerre 13 ezer embernek ad majd munkát, ami 35 darab teljesen megtöltött Boeing 747s-nek felel meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Istvan - 2016.04.04. 19:43

    Miert kell ilyen sz@r zenet ala rakni!?!?!?

Szólj hozzá Te is!