Az iOS 9.3-as frissítés kicsinálta a második generációs iPad-eket

HusztiD 2016.03.24. 15:30 iOS, iPad 23 hozzászólás 2 974

2012-ipad2-gallery2-zoom

Hétfő este folyamán az Apple kiadta az iOS legutóbbi frissítését, a 9.3-as verziót. Nagy volt a felhajtás körülötte, hiszen mindenki várta már. Feltehetően közületek szinte mindenki frissített, ám igazán eget verő problémáról még nem számoltatok be, annak ellenére, hogy vannak ilyenek.

Pár felhasználó az Apple fórumain és a support csapat Twitter oldalán panaszkodott. Miután megkezdték az iOS 9.3-as rendszer frissítését, majd az utolsó fázisba értek, akkor a tablet egyszerűen befagyott. Magyarán használhatatlanná vált, mivel nem reagált semmire sem. Az eddigi beszámolók szerint pár embernél egy újraindítás megoldotta a problémát, azonban voltak olyanok, akik csak az iTunes által tudtak életet lehelni a táblába. Sőt, még olyanok is akadtak, akiknek ez sem működött, így jelenleg teljesen használhatatlan számukra a második generációs iPad.

Van-e köztetek olyan, aki iPad 2-vel rendelkezik és bepróbálta a frissítést? Ha igen, akkor mi a tapasztalat? Zökkenőmentes volt minden, vagy ti is észleltetek valamilyen rendellenességet?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

23 hozzászólás

  1. Varga Zoltán - 2016.03.24. 16:18

    Egy Ipad Air 2 /64 gb van otthon. Problémamentes volt az oprendszer frissítés. Nem történt lefagyás.

  2. Làszló - 2016.03.24. 16:30

    iPad Mini 2m van és semmi baja :-) Viszi a damilt :-)

  3. Sagara - 2016.03.24. 16:55

    Imádom, hogy a kérdés az volt, hogy kinek van iPad 2-je akinél a probléma felmerült, és jönnek a felvágós kommentek, priceless :D

  4. Cs.G. - 2016.03.24. 17:49

    iPad 2-n ,simán ment a frissítés.

  5. David - 2016.03.24. 18:03

    Nekem i5s az aktiválás során kiirta hogy az aktiválo szerver foglalt. Másnap már ment simán.

  6. Burits Pál - 2016.03.24. 19:09

    Mindkét iPad mini (1 és 3) csak vezetékes iTunessal kelt életre ( nem tudta wifin elérni az iTunest ) iPhone normalisan viselkedett.

  7. Revesz01 - 2016.03.24. 19:16

    Nálam iPad Minin és i6-on is zökkenőmentes volt a frissítés.

  8. Balázs - 2016.03.24. 19:24

    Ipad2, iPad Air 2, iPhone 5s tökéletesen működik. Frissítés után érdemes egy restartot nyomni.

  9. ipad2tulaj - 2016.03.24. 19:43

    Nekem egy jó régi iPad 2-es készülékem van, mindig frissítettem az iOS-t, de a 9-re eléggé belassult szegényke. Az új frissítés viszont életet lehelt belé eddigi tapasztalataim alapján, érdemes letölteni ha korábbi 9-essl kezdődő verzió van fenn.

  10. Hofeher - 2016.03.24. 20:46

    Nekem is a Dávid által irt hiba volt csak ipad Air -rel

  11. Ádám - 2016.03.24. 21:33

    ipad airem a frissités végénél elakadt, icloud frissitést írt ki de nem ment tovább, végül a lépést kihagyva sikerült frissítenem.

  12. Zsolt - 2016.03.24. 21:47

    Nalam is jelentkezett a problema, iTunes oldotta meg.

  13. kukcsi - 2016.03.24. 22:03

    Ipad air nèl ,csak masnap es az itunes sal lehetett

  14. Varga Zoltán - 2016.03.25. 06:47

    Imádom ,hogy mindig van egy molylepke aki semmit nem mond a témában csak kivár és bele trollkodik a commentekbe. Javaslom hallgassuk meg tehát Sagara ra anyakönyvezett felhasználónkat mit tapasztalt a témában?

  15. Bigyo - 2016.03.25. 08:53

    Nekem a Samsungomra nem jott le az uj frissites. Mit csinaltam rosszul?

    Most komolyan senki sem tud olvasni? Ennyire elhulyult a mai tarsadalom. Jobsek nem azert csinaltak egyertelmure az iOS hasznalatat, hogy az agyilag zoknik is tudjak hasznalni. Ha tudta volna, hogy ilyen emberek is megveszik az Apple termekeket tok bonyolultra tervezik es az aktivalasnal egy IQ tesztet toltetnek ki a jovendobeli user-el.

  16. Làszló - 2016.03.25. 12:23

    Sagara,te nagyon okos vagy :-)

  17. Zolibotel - 2016.03.25. 15:01

    Hello
    Ipad 2 abszolút zökkenőmentes frissités és működés

  18. iRon242 - 2016.03.25. 15:18

    Tudod Sagara, sokaknak komoly kihívás a szövegértés :-)

    De ami az iPad2-t illeti, épp a 9.3 megjelenése előtti este húztam le a 9.2.1-et, hogy a csigalassú (és ez még a csigáknak is sértés lenne) 8.1-et leváltsam. Hát, egy kínszenvedés volt, mire rámászod, azt hittem, hogy belehal. Tudni kell ehhez, hogy az én iPad2-m nem szereti, ha újraindítják, mert olyankor valahol megakad a folyamatban, és folyton újraindul. Aztán egyszer csak ráérez, hogy mit kell tennie, és elindul :-) Most is így ment.
    Viszont amit írnak, hogy a 8-as után érezhető gyorsulást hoz a 9-es, azt meg tudom erősíteni egyelőre.
    A 9.3-at nem volt kedvem megreckírozni, majd idővel. De jó lenne, ha erről lehetne itt olvasni…

  19. Pool - 2016.03.26. 00:08

    Ipad 3 kissé kiakadt szegény. Kb 2ó ujraindulgatás jelszó stb… Aztán az icloud aktiválásra várt közbe ujraindulgatott. Azthittem behal. Kb 2ó mulva magáhoztért mire a géphez cipeltem. Wifin oldodótt meg. Máigsem értem hogyan. Most minden ok vele.

  20. Zeeee - 2016.03.26. 00:45

    iPhone 6os lefagyogat a 9.3 tol…. :(

  21. peter - 2016.03.26. 18:59

    Szeretett iPad 2 sem a 9.3 frissítést simán vette, kicsit gyorsabb is lett. De, egyes weboldalak nem nyílnak meg, lefagy, simkártyát néha észleli néha nem. Szerintetek?
    Gondolom ezerrel dolgoznak a hibajavításokon a fiúk.

  22. Sagara - 2016.03.27. 15:31

    @varga zoltan
    Először is nem bele trollkodtam a kommentbe, hanem annyit írtam oda hogy akinek nem iPad 2 es iPhone 5s van az minek írja oda hogy neki iPad Air 2-n vagy iPad Mini 2-re felment.
    És nem értem ezt minek kellet nekik leírni, nem válasz az adott témára.
    Hozzászólni a témához kihangsúlyozom: NEM tudok! Nekem új tipusú készülékeim vannak, nem erre jöttek a panaszok.
    De bocs molylepke ember, hogy véleményt nyílvánítottam ;)
    mivel nekem is újabb készüléke

  23. Rendes Milán - 2016.04.04. 16:15

    iPhone 6S 64gb;iPad Air 2 64gb,mindkét terméken hibátlan minden,semmi akadás,röccenés.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.