Az CIA ex-igazgatója az Apple mellett áll

HusztiD 2016.03.18. 17:30 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 429

102545036-94630199-1910x1000-e1457727756675

A CNBC csatornán a Squawk Box műsoron belül az egykori CIA igazgató, James Woolsey kapott szerepet, aki megosztotta a személyes gondolatait az utóbbi hetekben nagy felhajtást kiváltó mizériáról. A volt fejes elmondta, hogy ha az FBI szemszögéből nézi a dolgokat, akkor bizony elég kemény dolguk van, hiszen megpróbálják megszabni, hogy mit tegyen az Apple. Itt már nem arról van szó, hogy feltörjenek egy telefont, hanem meg szeretnék változtatni az almások operációs rendszerének egy fontos aspektusát.

Woolsey korábbi pályafutása alatt szorosan együtt működött az FBI-jal, ami miatt nagyra becsüli őket, azonban megjegyezte, hogy ők nem igazán jó telefonos mérnökök, így nem kellene megszabniuk, hogy mit és hogyan csináljanak a gyártók. Ugyan nem mondta ki, hogy az Apple mellett áll, de megérti a kaliforniai vállalat szemszögét, hiszen tudja, hogy jót akarnak csinálni, csupán annyi a különbség, hogy nem egy nyelvet beszél a két fél.

A CIA korábbi fejese szerint nem lenne olyan jó, ha készülne egy hátsó ajtó. Többek között azért nem hisz ebben, mivel a világ bármely tájáról kaphatnának különféle kérelmeket azért, hogy bemenjenek ezen a bizonyos hátsó ajtón, ami ugyebár nem lenne jó dolog. Szerinte az lenne a legoptimálisabb megoldás, ha páran az FBI és Apple hozzáértői közül összeülnének és megbeszélnék ezt az egész problémát, hogy honnan indult, illetve azt, hogy hogyan lehet rá közösen megoldást találni.

iphone5c

Ebből is láthatjuk, hogy vannak még olyan emberek, akik tudnak teljesen higgadtan gondolkodni. Sajnos egyre jobban kezd elfajulni az ügy, de ahogyan James mondta, az lenne a legjobb, ha a két fél szakértői összeülnének és közösen találnának ki valami okosságot. A probléma csupán az, hogy az egyik fél makacsabb, mint a másik, így erre nem mostanában fog megoldás születni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!