Kedvezőbb árfekvéssel továbbra is piacon marad az iPhone 5s

HusztiD 2016.03.16. 11:30 iPhone, Kiemelt hírek 7 hozzászólás 1 873

iphone-5s

A napokban az Apple hivatalosan bejelentette a márciusi event időpontját, ahol többek között az új iPhone SE-n lesz a hangsúly. Ha hitelesek a pletykák, akkor ez lesz az iPhone 5s méltó utódja. Ennek kapcsán pedig várható, hogy az Apple kivezeti a már-már öreg motorosnak számító iPhone 5s-t a piacról.

Nem régen olyan elemzők véleményéről olvashattunk, mint a Wall Street-é, a Piper Jaffray-é vagy a J.P. Morgan-é. Ezekből pedig nagyon érdekes dolgokat tudhattunk meg. A tapasztalt szakértők úgy hiszik, hogy az iPhone SE indulóára 450 dollár lesz, miközben továbbra is piacon marad az 5s, ami 250 és 350 dollár között fog mozogni.

Az iPhone 5s jelenlegi magyar indulóára 170 ezer forint, így ha valóban helyesek lesznek az elemzők számításai, akkor nagyjából 90-110 ezer forint körül fognak mozogni a magyar árak, ha a jelenlegi árazásokat nézzük.

iphoneserenderingscomparisonbottom

Jogosan jöhet a kérdés, hogy miért tartja meg az Apple az iPhone 5s-t? Régebben az volt az Apple politikája, hogy 3 évnél idősebb iPhone-t nem árul, azonban mióta erőteljesen elkezdtek teret hódítani Kínában és Indiában, azóta sokkal inkább kinyújtják ezen telefonok életciklusát. A szakértők szerint ez a célja most is az Apple-nek, ezért fogja ennyire kedvező áron kínálni az 5s-t.

Hogy pontosan mi lesz igaz ebből, azt hamarosan megtudjuk. Szerencsére már nem kell sokat aludnunk az iPhone SE eventig, így március 21-én este mindenre fény derül.

Ti várjátok már az új telefont?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. Pal007 - 2016.03.16. 20:22

    Kurva nagy röhej az Apple árazás már egy pár éve, sajnos…

    2011 márciusában vettem az iPhone 4-et (16gb), akkor 138ezer forintért (katolikus flottában, 1900 ft/ havidíj). Pedig akkor ugye ez volt a top készüléke!

    Most pedig??… hagyjuk inkább… :)
    Hülyének érezném magamat most venni egy 5S-t 130ezer körül…

    Így maradok még a 4en, bár nem mindig könnyű… :D

    • aggressor - 2016.03.17. 00:47

      az árazásról ami minket érint nem az apple tehet, forint romlott. anno 200 ft alatt volt egy dollár most meg 280. én anno 150 ért vettem az i4-et, tavaj szetemberben meg 140 ért az i5s-et. függetlenül mind kettőt.

  2. Balázs - 2016.03.17. 08:12

    az a baj h Mo-on az emberek legtobbje gazdasagilag buta, csak azt latja h tobbe kerul aztan meg haborog. A masik kedvencem mikor azt latja h pl. az iphone 6s eloallitasi koltsege 450$ ami kb. 125e Ft, miert kerul itthon 240e Ft-ba. Valoszinuleg azert mert a gyartosorrol nem a kezedbe pottyan bele, meg ellentetben a konkurenciaval nem masolnak, hanem naluk letezik az innovacio, plusz megfeledkeznek az egyeb koltsegekrol, mint szallitas, marketing, vam, afa es termeszetesen a fent leirt USD-HUF arfolyamrol es meg hosszasan sorolhatnam…

  3. Apples - 2016.03.17. 08:30

    450$ ???

  4. Apples - 2016.03.17. 08:55

    Balazs, abban nagyon igazad van, hogy az előállítási költség az meg nagyon nem minden.
    Viszont tévedsz mar az arat illetően is es az emberek lenezesevel is. Az Apple nagyon jo áron szerzi be az alap komponenseket. Nyilván ez is az ügyes, bár felettébb agresszív módszereinek köszönhetően.
    Az előállítási ara a 6s-nek kb 212$
    http://iphone.appleinsider.com/articles/15/09/29/estimated-iphone-6s-build-cost-pegged-at-21150-iphone-6s-plus-at-236

    Ill. A 6splus 236$ míg 749$-ért árulják.
    http://www.cnbc.com/2015/09/30/apple-iphone-6s-plus-costs-236-to-make-sells-for-749.html

    Ez a különbség ma nem magyarázható pusztán a szállitás, kereskedelem es fejlesztési költségekkel, itt igenis vaskos extra profitrol van szó! Eleg csak az Apple profitját megnézni amit a iPhone-okkal termel. Nagyon komoly profit van minden egyes készüléken. Ha nem lenne akkor nem ez lenne a helyzet: 2014-Ben az Apple a teljes mobil piac profitjanak 87.4%-at tette zsebre (http://daringfireball.net/linked/2014/02/12/phone-profit-share) míg a piaci részesedése csak 20% korul volt (http://www.businessinsider.com/apples-incredible-profits-and-small-market-share-2013-5)
    Azaz nagyon ügyes az Apple. Képes nagyon komoly profitot termelni es nagy haszonnal árulni a készülékeit míg mások nem.
    Összességében viszont könnyen előfordulhat – mivel a termékeik akar közvetlenül tőlük, online is rendelhetoek – hogy kozel akkora profit van egy-egy készüléken mint amennyi pusztán az előállítására fizetsz. Persze nagy költség lehet meg a Support, reklám, …. de akkor is.

  5. Pal007 - 2016.03.17. 16:10

    Kedves agressor és Balázs,

    Részben egyetértek… Magától értetődő, hogy a dollár-forint, euró-forint viszonya változott azóta. DE…

    Ha nem egyből gyagyásnak gondolod a másikat, és matek órán megtanultatok olyan elemi dolgokat, mint az osztás és szórzás, akkor számotokra is kiderülhet, hogy pusztán az árfolyam változásra messze nem fogható a drágulás… (nézzetek utána, mikor mennyibe került az aktuális legújabb iPhone dollár/euró/forint áron és megértitek. Magam is utána néztem az imént, hogy ne írjak valótlanságot.)

    Jó? Tehát ne csak felületesen… :)

    És Balázs! Biztos 450 dollárt akartál írni?? :)

  6. Apples - 2016.03.18. 00:01

    Miért nem engeditek be a comment-emet?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.