Franciaország is az Apple-t támadja

HusztiD 2016.03.08. 17:56 iPhone, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 303

iphone5c

Már a könyökünkön jön ki az Apple és az FBI harca, ugyanis az elmúlt három hét folyamán nem egyszer számoltunk be az aktuális történésekről. Mint az köztudott, abból kerekedett ki az egész ügy, hogy az Apple nem hajlandó feltörni egy terrortámadásban részt vett férfi telefonját.

A franciák szocialista pártjának képviselője, Yann Galut szerint a titkosítás nem tűrhető. Szerinte minden ilyen óriást, aki titkosítást alkalmaz, de nem segíti a kormányzati szerveket, azt pénzbüntetéssel kell sújtani, ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy az olyan óriásokat, mint az Apple vagy a Google beadják a derekukat. Lehet vitatkozni ezt illetően, de ha egy vállalat nem tesz eleget a francia kormánynak, akkor bizony telefononként egy millió eurót fizethetnek.

Nem kevés összeg ez ugyan, de nem biztos, hogy ez a járható út, amit Galut felvázolt. Az előző év folyamán nem egy merénylet volt a franciáknál, melynek következtében 8 darab olyan iPhone volt, amely érintett lehetett valamelyik eset kapcsán. Természetesen mondanunk sem kell, hogy az Apple ezeket a készülékeket sem törte fel.

tim-cook-fbi

A képviselő szerint a nagyvállalatok az adatbiztonság címszó alatt védekeznek, holott a felhasználók személyes adataival élnek vissza, hiszen azokat továbbadják más felek számára, hiszen pénz van benne. Ezalatt lehet a Google-t értette, hiszen ők azok, akik mindent ingyenesen kínálnak, azonban ilyen árat fizetnek érte a felhasználók. Az Apple-nél pedig pont fordítva van, hiszen ők inkább pénzért adják a szolgáltatásaikat, s nem adják tovább egy másik fél számára sem a privát adatainkat.

Vajon hol fog véget érni ez az egész mizéria? A franciák után netán az Egyesült Királyság is előáll valami hasonlóval?!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Pool - 2016.03.08. 23:45

    Szánalmas és undorító! Vicc h mi folyik ebben a világban. Ekkora bírság azért röhelyes lenne. Van egy jó korrekt renszer egy stabilan megálmodott elkészített dolog és erre hivatkozik az összes barom. Szüntessék meg a bünözést és nemlessz gont a titkosítással.

  2. Patrick - 2016.03.09. 11:18

    Ennyi. A probléma gyökerét kell megszüntetni!

Szólj hozzá Te is!