A nagy felhajtás ellenére tovább erősít titkosításán az Apple

HusztiD 2016.02.26. 06:58 Apple, Kiemelt hírek 0 db 215

Security-Hover-Click

A New York Times szerint az Apple már megkezdte a munkálatokat annak érdekében, hogy egy sokkal jobb és biztonságosabb titkosítási rendszert hozzon létre, amelyet még ők saját maguk sem tudnak feltörni. Ebből is látszik, hogy mekkora felfordulást okozott a san bernardinói ügy, hiszen azóta folyamatosan adunk hírt, hogy éppen mi történik.

A forráshoz közeli információk alapján az Apple biztonsági szakemberei már elkezdték kidolgozni, hogy hogyan tehetik még a jelenleginél is biztonságosabbá az iOS-t az iCloud biztonsági mentések visszaállítása révén. Ha a kaliforniai vállalat sikerrel jár, akkor a hozzáértők szerint jelentős technológiai kihívás elé állítják a rendvédelmi szerveket, még akkor is ha pert vesztenek ellenük, hiszen szinte lehetetlen lenne hozzáférniük a korábbi adatokhoz.

Elvileg egyetlen egy kijátszható út lenne, az pedig akkor, ha a Kongresszust bevonnák az egész történetbe. Ebben az esetben akár kötelezhetnék akár azt, hogy egységesen gyengítsék a nagyvállalatok a titkosításaikat. Azonban hogy erre sor kerüljön, oda talán még ennél is hatalmasabb dolognak kell történnie, mint a decemberi terrortámadásnak.

25security1-master675

Az ilyen nagyvállalatok egyébként folyamatosan keresik a réseket, amiket igyekeznek minél előbb befoltozni. Erre nyilván azért van szükség, hogy a hackerek ne találjanak olyan gyenge pontot, amelyen keresztül hozzá tudnak jutni a felhasználók adataikhoz.

Nagyon jó az Apple hozzáállása, azonban ez egy olyan téma, amiről még nagyon sokat fogunk olvasni. Remélhetően idővel a kormányzati szervek belátják, hogy mégis miért fontos a titkosítás. Bár tény, hogy nekik hasznuk van ezek gyengítésében, hiszen így ők is hozzáférhetnek bármilyen privát adathoz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!