Tim Cook: egy hátsó ajtó olyan, mint a rák

HusztiD 2016.02.25. 15:56 Kiemelt hírek, Tim Cook 0 db 141

timcookabcinterview

Az Apple CEO-ja, Tim Cook egy új interjút adott David Muir (az ABC News) számára. Az utóbbi hetekben elég sokat olvashattunk az Apple és az FBI közötti incidensről, melynek kapcsán most az almások vezérigazgatója is elmondta a saját véleményét. A kérdezz-felelek során sok ismerős dolog hangzott el, amit nem olyan régen már egy nyílt levélben megírt a kaliforniaiak vezetője.

Tim szerint az FBI minden erejével azon van, hogy hozzáférést kapjon a tavaly decemberi san bernardinói terrortámadás egyik részvevőjének a telefonjához.  A CEO elmondása alapján ez a dolog egyenlő lenne magával a rákkal, hiszen felhasználók millióit raknák ki veszélynek, hogy ha beadnák a derekukat, ugyanakkor erre nem fog sor kerülni, hogy megalkossanak egy  hátsó ajtót.

Ha az Apple beteljesítené az FBI kérését, akkor az tulajdonképpen azt eredményezné, hogy gyengíteniük kellene az okostelefonok titkosítását. Tim el is mondta, hogy ha a bíróság arra kéri most őket, hogy csináljanak számukra egy hátsó ajtót, akkor képzeljük el, hogy a későbbiekben mi mindenre kérhetnék meg őket. Hozzáfűzte, hogy nem tudja meddig megy el a dolog, azt viszont igen, hogy ennek nem szabadna megtörténnie, mint ami most van.

iphone5c

Végezetül megtudhattuk, hogy az Apple minden olyan szükséges információt biztosított az FBI számára, amit csak lehetett – kivéve a telefon biztonsági mentését, mert azt sem az Apple, sem pedig az FBI nem tudja, hogy mit (avagy mit nem) tartalmazhat.  Továbbá megosztotta, hogy nagyon kellemetlen ez a szituáció számukra, ugyanakkor mélyen együtt érez azon családokkal, kiknek valamelyik tagja érintett volt a terrortámadásban.

Van egy olyan érzésünk, hogy hosszú utat kell még az Apple-nek és persze a többi óriásnak bejárnia, mire pontot tehetnek ennek az ügynek a végére. Ahogyan láthatjuk a kormányok és a kormányzati szervek megpróbálnak nagy nyomást gyakorolni a vállalatokra, amelyekre az olyanok mint az Apple, Google vagy a Facebook ellenállnak. A kérdés már csak az, hogy mikor engednek a hivatalos szervek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!