Mostantól a Google önvezetésre képes autója is sofőrnek minősül

HusztiD 2016.02.11. 07:07 iPhone 0 db 161

15851-12388-google-selfdrivingcar-l

Nagyon úgy tűnik, hogy mostantól a mesterséges intelligencia irányította autókat ténylegesen sofőrnek hívhatjuk. Legalábbis erre a következtetésre jutott az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsága (továbbiakban NHTSA), amivel most már hivatalosan várhatjuk egy új kor eljövetelét, mikor már nem az embereké lesz a főszerep az utakon. Igen, lassan hódításba kezd a Skynet, hogy világuralomra törhessen.

A Google még tavaly november 12-én nyújtotta be az NHTSA felé az elképzelését, amiben lényegében azt írták le, hogy nincs szükség emberre a vezetéshez – tehát felvázolták az önvezetésre képes autó koncepcióját. A tegnapi nap folyamán pedig az NHTSA lényegében válaszolt az óriásnak, akik elfogadták ezt a koncepciót. Tudni érdemes, hogy a szabályzások alapján előírás az, hogy a kocsiban legyen kormány és pedál, amiből a Google autója hiányt szenved. Ettől függetlenül megfelel a többi követelménynek a leírtak alapján, amivel gyakorlatilag sofőrnek nyilvánították a mesterséges intelligenciát.

Persze most már csak az lesz a kérdés, hogy az Apple mikor száll be erre a piacra. Bár abban is biztosak lehetünk, hogyha 3-4 év múlva ténylegesen  bemutatnak egy ilyen kocsit, akkor addigra a piac már jobban fel lesz készülve az önvezetésre képes járművekre. Most még sokak számára idegen az elképzelés, azonban évek múlva már teljesen megszokott dolog lehet.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!