Nyomásérzékeny Touch ID szabadalom az Apple-től

HusztiD 2016.02.04. 13:04 Apple, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 535

touch-id-640

Újabb szabadalom látott napvilágot az Apple-től, melyben ezúttal a Touch ID-ről írtak le okosságokat. Mint a címből már kiderült, egy olyan ujjlenyomat olvasó szenzor elképzelését védették le, amely egyben nyomásérzékeny lenne. Lehetséges, hogy a jövőbeli iPhone és iPad modellek már ilyen Touch ID-val kerülnek forgalomba.

Nem új keletű dolog a nyomásérzékenység, sem pedig az ujjlenyomat olvasó. A Touch ID-t még az iPhone 5s-ben mutatták be, ami azóta nem sokat változott. Az iPhone 6-ban ugyanolyan volt, de a 6s-ben már sokkal gyorsabb annak ellenére, hogy a belső felépítése szinte semmit sem változott. Ugyanakkor a legutóbbi telefonokban bemutatkozott a 3D Touch kijelző, ami által több dolgot hozhatunk elő a telefonból és az alkalmazásokból, mivel képes felismerni, hogy milyen erősen érintjük meg a panelt.

15796-12276-160204-Touch-2-l

Na valami hasonlót terveznek a Touch ID-vel is, ami által az is képes lenne megmondani, hogy milyen nyomást gyakoroltunk rá. Tulajdonképpen majdnem ugyanúgy működne az egész Force Tuch mechanizmus, mint ami a kijelzőben is megtalálható. Természetesen jön a kérdés, hogy miért lenne ez jó, hiszen ha már ott a kijelző, akkor mi értelme azt egy gombba rejteni? Képzeljük csak el, hogy egy gyengéd érintéssel feloldjuk a telefonunkat, azonban ha erősebben nyomjuk meg, akkor egy előre beállított alkalmazást hoz fel, amivel akár értékes másodperceket spórolhatunk meg.

Természetesen mint mindig, most sem tudni, hogy mikor fog a gyakorlatban bemutatkozni az új szabadalom. Mindenesetre nem kizárt, hogy az idén szeptemberben érkező iPhone 7 modellek egyik újdonsága a továbbgondolt Touch ID lesz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Lonsdale - 2016.02.04. 13:09

    Gondoltam,hogy nem hagyják ki ezt a hülyeséget…

  2. Jag - 2016.02.04. 13:18

    Szerintem ennek akkor lenne értelme , ha valahogy megtudnák oldani , hogy magába a kijelzőbe inegrálják az ujlenyomatolavasót….

  3. Krisztián - 2016.02.04. 17:52

    Egyébként a kijelző sem úgy nyomásérzékeny ahogy azt sokan gondolják és ahogy az apple illusztrálta. Mindegy hogy hol nyomod a kijelzőt, a csak az érintés helyén kezeli! Szóval megérinted pl. a fotó app ikonját, a másik ujjaddal meg nyomod a kijelzőt pl. a sarokban.:)

Szólj hozzá Te is!