Saját hazájából, Kaliforniából is kitiltanák az iPhone-t

HusztiD 2016.01.22. 07:11 iPhone, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 1 241

d50ca18b279fe634

Szorulni kezd a hurok az Apple-t illetően, hiszen akár a saját hazájából is kitilthatják. Tudjátok, már nem egyszer számoltunk be a titkosítás miatt, mint például kerek egy hete New York-ot illetően, hiszen veszélyeztetve lehet az iPhone, ha elfogadják az új törvényjavaslatot.

Most ismételten hasonló dolog történt, csak ezúttal Kaliforniában. A történet szinte ugyanaz: beadtak egy új törvényjavaslatot, amelyet ha elfogadnak, akkor az államban csak úgy értékesíthetnek okostelefonokat, ha azok titkosításához a gyártó ad egy hátsó ajtót. Ergo ez azt jelenti az Apple szemszögéből vizsgálva, hogy engednie kell az államnak és teljesen letiltják itt az iMessage és FaceTime alkalmazásokat, vagy megmakacsolják magukat és beintenek (amire persze kicsi az esély).

A baj pedig az, hogy immáron nem egy kormányzati szerv támadja az Apple-t. Elsőnek az Egyesült Királyság kezdte, majd a Fehér Ház folytatta, amit New York követett, végül pedig a kaliforniaiak. Minél több ilyen törvényjavaslat születik, annál bátrabbak lesznek a többi szervek egyaránt. Ennek apropóján várható, hogy belátható időn belül több kormányzati szerv hasonló javaslattal áll elő.

Security-Hover-Click

Ha ezek bekövetkeznek és megszavazzák, akkor az előbb már említett két választása lesz az Apple-nek. Természetesen nem csak nekik, hanem az összes okostelefon gyártónak, mint a Samsung, LG és a többiek.

Nehéz most megmondani, hogy mi lesz ezen dolgok kimenetele, de reméljük, hogy nem fogadják el a javaslatokat. Mi továbbra is azt mondjuk, hogy jó az, ha az Apple titkosít, s itt leírtuk, hogy miért. Ha pedig ennek a feloldására kényszerítik az almásokat, akkor annak biztosan nem lesz jó vége.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Patrick - 2016.01.22. 20:15

    Ez mar kezd nevetséges lenni :)

  2. Lacika54 - 2016.01.22. 21:01

    A címben Kaliforniát nem kéne nagy(verzál)betűvel írni gyerekek?

  3. Fehérsólyom - 2016.01.24. 02:41

    Ez már kezd szomorú lenni!
    A tenor-pisták úgyis megveszik a fegyvert és úgyis titkosítanak majd.
    A becsületes embert meg legalább jobban lehet majd nyúzni.

  4. Bigyo - 2016.01.24. 13:49

    Mivel erzekesiteni nem lehet de kulfoldrol vasarolni meg igen igy sokat nem er a dolog. Max annyit er el vele az adott kormany hogy jo par kunkahely megszunik es az emberek zome egy olyan gyarto termeket valassza amit nem tudnak lehallgatni. Egyebken meg az emlitett terrorista szervezetek mogott mindig valamelyik nagyhatalom all. Szoval ez egy roka fogta csuka.

Szólj hozzá Te is!