Visszaeső eladásokat, ám magasabb AAPL értéket várnak az Apple-től

HusztiD 2016.01.14. 07:09 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 157

15530-11887-14198-9535-150909-iPhone6s-Hand-l-l

Két héten belül az Apple megejti a 2016 Q1 pénzügyi konferenciáját, ahol olyan érdekes adatok derülnek ki, hogy az előző év utolsó három hónapjában milyen iPhone, iPad és Mac eladásokat produkáltak és hogy azokból milyen bevételekre és profitokra tettek szert. Természetesen egyéb érdekes dolgokat is elárulnak az Apple vezetői, így érdeklődve várjuk a konferenciát. Addig pedig érdemes elolvasni a Piper Jaffray legújabb jelentését, ahol pont az iPhone eladások kerültek előtérbe.

Az elemzők szerint az idei első negyedévben 55 millió telefont szállít le az Apple, ami 7,5 milliós visszaesést jelent a korábbi becslésekhez képest – viszonyításképp 61,2 millió iPhone-t értékesítettek egy évvel korábban. A szakértők ennél kicsivel tovább mentek és kiszámolták, hogy az áprilistól júniusig tartó időszakban ismét csökkenés lesz tapasztalható, hiszen 48,5-ről 45 millióra esik az eladás – tavaly ekkor 47 milliót produkáltak az almások.

28-iphone

Ha már szóba kerültek a telefonok, akkor nem mehetünk el a bevételek mellett sem észrevétlenül, ahol a Piper Jaffray csapata úgy hiszi, hogy szintén csökkenés lesz megifgyelhető. A Korábbi 60,7 milliárd bevétel helyett csupán 55,8 folyik be az Apple-höz a március végével lezáródó negyedévben. Összehasonlításképp a Wall Street szakemberei ugyanerre az időszakra 59,7 milliárd dolláros bevételt és 58 millió eladott iPhone-t tippelnek.

Ha pedig az elmúlt negyedévet nézzük, akkor a Munster elemzői 76,5 milliárd dolláros bevételt, 75 millió iPhone, 5,8 milliós Mac és 17,5 millió iPad eladásokat jósolnak. Szerencsére erre már nem kell sokat várni, hiszen két héten belül mindenre fény derül.

Apropó, a Piper Jaffray csapata úgy hiszi, hogy a mostan zuhanóban lévő részvények megindulnak, s az AAPL lesz az idei év egyik legjobb befektetése, amely akár elérheti a 179 dolláros árfolyamot (amely jelenleg 98,53-as értéket képvisel).

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!