Ki nem találjátok, hogy melyik okosóra volt tavaly a legnépszerűbb

HusztiD 2016.01.13. 15:05 Apple Watch 0 db 265

15538-11904-applewatch-hermes-l

Immáron két hete, hogy lezártuk a 2015-ös évet, aminek hatására érdekesebbnél érdekesebb felméréseket várhatunk. Ezúttal a Jupiter Research jött a számításaival, amelyből kiderült, hogy az előző év bizony az Apple Watch éve volt. Legalábbis a számításaik arra adnak utalást, hogy a viselhetők piacának 51,5 százalékát hódította meg az almás vállalat, amivel megközelítőleg 8,8 millió okosórát adtak el.

Összehasonlításképp az Android Wear készülékek csupán 10 százalékot értek el, miközben a globális okosóra biznisz 17,1 milliós üzlet volt, hiszen ennyi órát és fitnesz kiegészítőket szállítottak le az előző év folyamán. A Jupiter Research elemzői szerint nem csoda az Apple megoszlása, hiszen míg az Android Wear-re 4 ezer alkalmazás érhető el, addig az Apple Watch-ra 10 ezer, ami által több felhasználót nyernek meg az almások.

Ezidáig az Apple hivatalosan nem adta ki, hogy hány darab okosórát értékesítettek, de reméljük, hogy a közeljövőben már erre is sor kerül. Addig érdemes kivárni január 26-át, hiszen ekkor esedékes az Apple 2016 Q1-es pénzügyi konferenciája, ahol remélhetően sok érdekes dolgot tudhatunk meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!