Apple Watch hasonmás órát dobott piacra egy svájci óragyártó

HusztiD 2016.01.08. 06:58 Apple Watch 2 hozzászólás 903

swiss-alp-watch

Emlékeztek még arra, hogy mi volt 2015 tavaszán, amikor bemutatkozott az Apple Watch? Sokan örültek neki, de persze voltak olyanok is szép számmal, akik kifejezetten nem. Ilyenek voltak például a svájci óragyártók. Még a TAG Heuer CEO-ja, Jean-Claude Biver is elmondta a nem túl kedves véleményét róla, hiszen állítása szerint úgy néz ki, mintha egy diák tervezte volna az órát.

Ahogy telt-múlt az idő, úgy változott minden az Apple Watch körül. Kijöttek új hivatalos, illetve harmadik fél által gyártott szíjak, mint a Hermés, ugyanakkor több színben egyaránt elérhetővé vált az okosóra. Úgy tűnik,, hogy a H. Moser & Cie-nek volt miből ihletet merítenie, hiszen külsőleg egy szinte teljesen hasonló órát dobtak a piacra.

swissalpwatch

Elég csak egy pillantást vetni a képekre, ti is láthatjátok a hasonlóságot. Az Alp Watch névre keresztelt óra (vajon a nevéhez honnan szereztek ihletet?) egyébként 38,2x44x10,3 mm méretben kerül piacra, ami szinte megegyezik a 42-es Apple Watch-al, melynek pontos mérete 35,9x42x10,5 mm. Egyedüli különbség a két óra között, hogy míg az Apple Watch egy okosóra, addig a svájci óra teljesen mechanikus, tehát egy normális óra. Nincs processzor, sem OLED kijelzős és szenzorok.

Külön érdekesség, hogy a vállalat csupán 50 órát gyárt le fehér arany kivitelben, melynek ára 24 900 amerikai dollár, ami magyar forintba átszámítva 7,2 milliónak felel meg. Elsőre egy rossz poénnak hangzik, azonban mégsem az. Teljesen komoly dolog az Alp Watch, akárcsak az alábbi videó:

Ti mit gondoltok az új svájci óráról?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Pal007 - 2016.01.08. 08:50

    Ez tényleg gáz… :D

  2. Alnus - 2016.01.08. 21:46

    Nagyon szép óra
    .
    Az Apple helyében én a hátsó álszenzorokat kidobnám helyette egy kijelző amin ennek az órának a mechanikáját videóznám és az menne rajta :)))

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.