Walt Mossberg: 2016-ban az Apple a szoftverekre koncentrál

HusztiD 2016.01.07. 07:18 Apple, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 350

522219104_932cbd1754_o-780x526 (1)

Walt Mossberg neve sokatok számára ismerős lehet, hiszen ő volt mindig is Steve Jobs kedvenc kritikusa, ugyanakkor nagy népszerűségnek és tiszteletnek örvend, amikor Apple elemzésekről esik szó. Igaz ami igaz, sokan mondták már rá, hogy ha a cupertinói vállalat hibáiról esik szó, akkor eléggé elnéző. Vagy mégsem, hiszen a legújabb beszámolójából nem ezt tudhattuk meg.

Az ugye már köztudott, hogy az Apple megpróbált minden jót belezsúfolni az operációs rendszereibe, s inkább próbált rámenni a stabilitásra. Ez valahogy nem egészen jött össze, hiszen a tavaly megjelent iOS kilencedik főverziója meglehetősen bugos volt. És ez még enyhe szó rá, hiszen több felhasználónak is elég nagy kellemetlenséget okozott. Természetesen két hónapra rá megérkezett a 9.2-es frissítés, ami már megoldotta a legnagyobb problémákat. Na ilyen és ehhez hasonló problémákkal küzd az Apple.

maxresdefault

Ezt pedig Walt Mossberg is elismeri, ugyanis elmondta, hogy 2016-ban az Applenek (és mellette a Google és Microsoft párosának egyaránt) nagy hangsúlyt kell fektetnie a szoftverekre. Külön kiemelte a Mail és Naptár alkalmazásokat az iPhone és iPad terén, de szóba hozta az iTunes, Apple Music és iOS szoftver egyaránt. Például a zeneszolgáltatás kapcsán elmondta, hogy nem rossz, amit az Apple bevezetett, de van még hova fejlődni, s szerinte újra kell gondolnia az almásoknak a dolgokat. Egyszerűsíteni és renoválni kell.

Természetesen Walt tisztában van vele, hogy az Applenek jelenleg a legnagyobb gyengéje a szoftver. Hiába ad ki nagyszerű termékeket a kaliforniai vállalat, ha az idén megjelent szoftverek nem váltották be a hozzá fűzött reményeket.

Reméljük, hogy idén az Apple csapata ténylegesen rágyúr az operációs rendszerekre, hiszen az elmúlt időszakban ti olvasóink is nagyon sokat panaszkodtatok ezek kapcsán.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Jag - 2016.01.07. 09:52

    Reméljük a legjobbakat , azért tényleg nagyon gáz, hogy az ios9 kiadása óta 2 hónapot kellett várni , hogy az iPad air2 normálisan működjön de még így sem tökéletes …

    • aggressor - 2016.01.07. 17:28

      de ha van egy jólműködő ipaded jól működő ios-el mi az ami késztet arra, hogy fríssíts egy bizonytalanra?

  2. Simon lászló - 2016.01.07. 18:17

    Talán mert elvileg a frissítés egyben fejlődés is idióta!! agressor :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.