KGI: tavasszal, 3D Touch funkció nélkül jön az iPad Air 3

HusztiD 2015.12.16. 10:01 iPad, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 704

iPhone-6s-3D-Touch

A KGI munkatársa, vagyis az egyik leghíresebb Apple elemző, Ming-Chi Kuo ismételten megosztotta a véleményét a nagyérdeművel, amely ezúttal az iPad Air 3-ról szól. A tablet mellé elmondott pár extra információt, ami ha beteljesül, akkor bizony eseménydús lesz 2016 tavasza.

Az egyik legfontosabb dolog, hogy az Apple a márciusi eventen mutatja be az iPad Air 3-at. Pontos újdonságokról ugyan nem mesélt, de elmondta, hogy a sokak által várt 3D Touch funkciót nem kapja meg. Elvileg az ellátási láncban gyártási nehézségek adódtak, aminek köszönhetően nem képesek  a nagyobb kijelzőkre még elhozni a Force Touch technológiát.

Mint az már korábban kiderült, a márciusi előadás legfőképp az Apple Watch 2-ről fog szólni, amit Ming is megjegyzett. Továbbá hozzáfűzte, hogy ekkor jelentik be az új 4 colos iPhone 6c-t egyaránt. Pontos megjelenéseket egyelőre nem mondott a készülékekre, de szerint még a következő év első felében jelennek meg az új termékek.

ipad-all-hero-bb-201410_GEO_GB_contentfullwidth

És miért pont márciusban jön az új iPad Air? – merül fel a kérdés. Az őszi keynote-on az Apple leginkább az iPhone 6s és 6s Plus-ra koncentrált, ami mellé kaptunk egy iPad Prót és egy Apple TV-t. Fél évvel később pedig tökéletes alkalom lesz, hogy az Apple egy új telefont, tabletet és órát mutasson be, amivel némileg felpezsdítik a piacot.

Végezetül azt is elmondta a szakértő, hogy a jövő őszre várható iPhone 7 hasonló technológiájú és felépítésű nyomásérzékeny kijelzőt kap, mint a 6s, így ezen a téren jelentős változásra senki se számítson.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Jag - 2015.12.16. 12:24

    Szerintem ha tényleg jön az air 3 es nem lesz benne a 3D touch , akkor megkapja az iPad pro tulajdonságait, esetleg még a gyorstöltést, USB c -t.. Az, hogy vékonyitanak rajta már kevés , vagyis nem lesz nagy tolongás érte…

  2. Hem - 2015.12.16. 18:21

    Szerintem soha nem is szabadna 3D touch-os kijelzőt rakni egyik iPad modelbe sem. Az usb-c pedig meding egy jó nagy baromság.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.