Egyre nagyobb veszélyben vannak az Apple eszközök

HusztiD 2015.12.16. 13:05 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 1 db 628

2014_09_AppleInTargetSites

A Symantec biztonsági cég azt állítja, hogy nagy bajban van az Apple mobil operációs rendszere, az iOS. Nem hiába hangoztatják ezt, hiszen az elmúlt egy év folyamán megduplázódott az iOS eszközökön terjengő malware-ek száma, ami a következő év folyamán még ennél is nagyobb mértékű lehet.

A beszámoló szerint az almások készülékeit egyre inkább célba veszik jövőre a cyberbűnözők, hiszen egyre népszerűbbek ezek a termékek. Az előrejelzések alapján az Apple Pay tranzakciók is veszélyeztetve lehetnek, hiszen minél jobban terjed, annál inkább lesz kitéve a támadásoknak. Ettől függetlenül megjegyezték, hogy még így is az Apple rendszereit éri a legkevesebb támadás ellenben a Windows és Androidos rendszerekkel, amelyek ezt többszörösen felülmúlják. Állítják ezt annak ellenére a szakemberek, hogy hét új fenyegetést találtak az iOS platformon, azonban csupán a jailbreakelt készüléket illetően nagyobb a sebezhetőség.

Előző évben, havonta 10 és 70 ezer Mac-et fertőztek meg malware-rel. Természetesen ez nem kevés, de ha arányaiban hasonlítjuk, akkor még mindig kevesebb, mint amennyit a Windows rendszere mutat – derült ki a felmérésből. Ennek ellenére az OS X rendszert az idei év első kilenc hónapjában hétszer annyi malware fertőzés érte, mint előtte egy évvel. Bár a beszámolóból kiderült, hogy ezek nagy része inkább greyware volt, ami annyit tesz, hogy az alkalmazások hozzáférnek a felhasználó böngészési szokásaihoz, amivel egy rakás kéretlen hirdetéssel árasztják el őket.

New-iPhone6-1

A Walled Garden is rámutatott, hogy az iOS még mindig sokkal biztonságosabb platform, mint az Android, köszönhetően a zárt rendszerének. Eddig a malware 96 százaléka az Android készülékeket célozta meg, de elmondásuk alapján már az iOS rendszer sem immúnis ezekre – elég csak az utóbbi hetek támadásaira gondolni. A FireEye szerint az olyan új szolgáltatások bevezetésével, mint az Apple Pay, bővült a hackerek látóköre, hiszen erre sem fogják sajnálni az időt és energiát, hogy megpróbálják feltörni és kijátszani. Bár megjegyezték, hogy egyelőre nem voltak ilyen támadások, de ezzel tovább bővült a fenyegetettségek száma, hiszen a pénzügyi tranzakciók terén mindig jelen lesznek a hackerek.

Mi pedig továbbra is azt ajánljuk, hogy az App Store-ból se töltsetek le mindenféle alkalmazást. Sajnos az utóbbi időkben mi is beszámoltunk, hogy bizonyos esetekben voltak malware támadások, amik valahogy átjutottak az Apple ellenőrzésén. Ezek általában olyan programok, amik a közösségi oldalakhoz kapcsolódóan lájkokat, nézettségeket és egyéb fölösleges dolgokat ígérnek. Érdemesmegjegyezni, hogy aki jailbreakre adja a fejét, az valamivel sebezhetőbb lesz – mint ahogyan a Symantec is alátámasztja, szóval csak óvatosan.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Gery - 2015.12.18. 12:39

    Irigy cég. Az Apple nem vevő semelyik 3 féltől. Maradjon is így. Ezek meg árulják a proci szét terhelő alkalmazásai kar az androidosoknak.

Szólj hozzá Te is!