Milliomos lehetnél, ha anno az Apple 3 árából részvényeket vásároltál volna

HusztiD 2015.12.14. 13:53 Apple, Egyéb 0 db 396

apple-money-780x520

Gondoltátok volna, hogyha 35 évvel ezelőtt valaki egy Apple 3 helyett részvényt vesz, akkor az ma már milliomos lenne? Nem? Pedig tényleg. 1980 májusában megjelent az Apple 3 számítógép, amelynek 4340 dollár volt az indulóára. Ha ezt jelenlegi árfolyam szerint nézzük, akkor 990 ezer magyar forint lenne, de ez most mellékes, ugyanis 35 év különbségről beszélünk.

Ami a lényeg, hogy ha valaki ekkor ilyen értékben vásárolt volna részvényeket, az most milliomos lenne, hiszen azóta 22 250 százalékosan nőtt, ami jelenleg 965 650 dollárt érne. Ha ezt a jelenlegi árfolyamon átváltjuk, akkor valamivel több, mint 278 millió forintot érne 2015 végén. Ismerjük be, nem lett volna rossz beruházás!

slack-imgs.com_

Érdemes megjegyezni, hogy az előző szombaton, december 12-én volt 35 éve, hogy az Apple beszállt a részvénypiacra. Hosszas ideig ugyan stagnáltak a részvények, azonban a kétezres évek közepétől megindultak. Természetesen voltak kisebb visszaesések, de ez nem tántorította el az almásokat, ugyanis újra sikerült az egekbe emelni az AAPL-t.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!