A Smart Battery Case-t is szétkapta az iFixit

HusztiD 2015.12.11. 13:36 Egyéb, iPhone 2 hozzászólás 619

ifixit-smart-battery-case-02

A hét első felében megjelent Smart Battery Case egyáltalán nem váltott ki nagy sikert az iPhone felhasználók körében, hiszen szinte mindenki elfogadhatatlannak találja a dizájnt. Főleg 36 ezer forintos árcédula mellett, mint amivel az rendelkezik. Tegnap egyébként még Tim Cook is szót ejtett róla, ahol kifejtette, hogy miért olyan az akkumulátoros tok, mint amilyen. Ezúttal pedig az iFixit csapatáé az érdem, hiszen szokásuk szerint szétszedték az új kiegészítőt.

Maga a Smart Battery Case minimálisan nagyobb akkumulátort rejt magában az iPhone 6s-hez képest. Egészen pontosan egy 1877 mAh-es 3,8 V egység található benne, amivel a hivatalos adatok alapján 25 órára emelhető a beszélgetés és 18-ra a böngészés LTE hálózaton. Az aksi mellett pluszban található egy Lightning csatlakozó és két chip, amelyet korábban is használt az Apple a termékeinél (NXP NX20P3 és NXP 1608A1).

Az almás termékeknél mostanában megszokhattuk, hogy teljesen javíthatatlanná csinálják őket. Nem muszáj messze menni, elég egy pillantást vetni az új iMac szériára, a kiegészítőkre, vagy az iPad Próhoz megvásárolható Apple Pencilre. Ennek kapcsán a Smart Battery Case csupán két pontot kapott az iFixittől, hiszen azt nem lehet úgy megjavítani, hogy ne kellene megrongálni, így komoly probléma esetén cserélendő a kiegészítő.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Levi - 2015.12.11. 23:16

    2 bekezdés elsõ mondata picit érthetetlen:)

  2. Dr. Alban - 2015.12.13. 03:00

    Rusnya, na.

Szólj hozzá Te is!