Kutcher féle Jobs sikeresebb, mint az új film?

HusztiD 2015.12.10. 16:05 Egyéb, Steve Jobs 1 db 373

kutcher_jobs-640x426

Vitatkozni lehetne, hogy melyik film avagy színész a jobb, hiszen mindenkinek más és más jön be, illetve mások az elvárások is. Két éve jelent meg az Ashton Kutcher alakította Jobs film, ami nem volt igazán nagy siker. Ennek ellenére Aaron Sorkin és Danny Boyle párosa nekivágtak egy új Steve Jobs filmnek a Universal Pictures támogatásával, amiben Michael Fassbender alakította az egykori vezérigazgatót.

Nehéz lenne azt állítani, hogy a Kutcher féle Jobs sokkal jobb, mint a mostani film, főleg úgy, hogy sok helyen még nem adják a moziban (közte nálunk Magyarországon). Viszont ha a számokat nézzük, akkor bizony ez derül ki. A Box Office szerint a Steve Jobs októberi rajtjától Amerikában 17,8 millió dollár bevételt produkált, míg a két éve megjelent másik film csak 16,1 milliót. Ha  nemzetközi bevételeket vizsgáljuk, akkor ott viszont fordult a helyzet, hiszen a két éves film 35,9 milliót, míg a Sorkin féle 24,8-at hozott a konyhára.

steve-jobs

Természetesen egy kicsit korai még ez az összehasonlítás, hiszen két év előnye van a Kutcher féle Jobsnak, azonban azt sem árt szem előtt tartani, hogy a bevételek nagy részét már megcsinálta a film, jelentősebb mértékű növekedések nem lesznek az elkövetkezendő hetek folyamán, esetleg csak hosszabb távon. A 2013-as filmet egyébként 12 millió dollárból, míg a legutóbbit 30-ból készítették el. A Sorkin által írt film nem hozta be a hozzá fűzött reményeket, míg az előtte megjelent film sokkal jobban teljesített ugyanezen a terepen.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Lesi - 2015.12.10. 20:16

    A Kutcher film szerintem dögunalmas volt!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.