Csak köszönj – újabb elismerésre méltó dolog Tim és csapatától

HusztiD 2015.12.09. 08:52 Apple, Tim Cook 0 db 834

screen-shot-2015-12-08-at-13-54-29

Az Apple és vezetői folytatják azt, amiben igazán kiemelkedőek: ez pedig az emberekhez való hozzáállás. Ennek kapcsán az előző héten már beszámoltunk, hiszen idén Tim Cook zsebelhette be a Ripple of Hope díjat, ugyanakkor az LGBT kapcsán is felmerült a vállalat.

Ezúttal egy újabb kezdeményezésben vettek részt, melynek keretein belül az Apple CEO-ja, Tim egy videóban nyilatkozott. Pontosabban azt mutatta be, hogy hogyan szólíthatunk le az utcán egy embert, aki valamilyen fogyatékossággal él. A Cerebral Palsy (agyi bénulás) alapítvány felkérte Timet, hogy ő maga is adja a hangját a kampányhoz, melyet természetesen azonnal elvállalt. Vagyis csak félig, ugyanis Siri segítségére volt, aki egyből választ adott a kérdésére.

“Nagy öröm számunkra, hogy Tim Cook is mellénk állt a kampányban. Tim az éles elme és a kedves szív kombinációja, amit minden megnyilvánulásakor érezni lehet, amikor a világ felé meséli el a vízióit. Teljesen izgatottak vagyunk, hogy mostantól a kampány része a “Just Say Hi”.”

Nem ez az Apple első megnyilvánulása ilyen téren, hiszen mint tudjuk, a vállalat nem különbözteti meg a különböző népcsoportokat, vallásokat vagy nemi beállítottságokat. Többek között pedig ezért is kiemelkedő a kaliforniai vállalat, mivel ezeket nyilvánosan felvállalják, hogy minden embert egyformán kezelnek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!