Nagy igény mutatkozik egy új 4 colos iPhone-ra

HusztiD 2015.12.08. 15:54 Egyéb, iPhone 10 hozzászólás 1 000

4-inch-iPhone-6

Az utóbbi hetek folyamán egyre jobban felkapott a 4 colos iPhone. Már többször olvashattatok róla, de legutóbb például kiderült, hogy mégis milyen hardverelemekkel és dizájnnal kerülhet piacra elvileg a következő év első negyedévében. Ezúttal a Piper Jaffray készített egy felmérést 1077 ember részvételével, ami alapján elmondható, hogy az emberek egyötöde tartana igényt egy új 4 colos iPhone-ra.

A válaszadók 31,2 százaléka szerint továbbra is a 4,7 colos, az iPhone 6-tól bevezetett méret a legoptimálisabb, míg 27,2 százalék az 5,5 colos készülékre rakta le a voksát. Felmerült a régóta pletykált 4 colos modell, melyre a felmérésben résztvevők 20,3 százaléka szerint lenne ideális, miközben a maradék 21,2 százaléka a szavazóknak pedig az egyéb kategóriára szavazott. Ezekből az adatokból látszik, hogy csupán minimális eltérés van az adatok között, amiből kivehető, hogy továbbra is igény van egy kisebb telefonra Persze az lett volna a legjobb, ha tízszer ennyi ember vesz részt a kutatásban, hiszen akkor valamivel átfogóbb képet kaptunk volna.

Az Apple tavaly szeptemberben dobta piacra az iPhone 6 és 6 Plus okostelefonokat, ami leváltotta a piacon lévő 4 colos 5s-t. Az idő előrehaladtával viszont egyre többször merültek fel a kisebb telefonról szóló szóbeszédek, amire úgy tűnik, hogy továbbra is igényt tartanak az emberek. De nem muszáj messze mennünk, hiszen az elmúlt időszakban közületek is többen jeleztétek, hogy egy 4 colos iPhone lenne a legmegfelelőbb a 6s hardverével.

Szerintetek lesz új 4 colos iPhone?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

10 hozzászólás

  1. H@m! - 2015.12.08. 15:56

    Jó lenne. Addig marad az 5s

  2. Zoli - 2015.12.08. 17:36

    Aki már újított az nem lép vissza, de a gyereknek is kell vlm játéktelefon, így lenne rá igény.

  3. Pancsu - 2015.12.08. 18:09

    Szerintem az i6 mérete a leg optimálisabb!

  4. Koroncz János - 2015.12.08. 18:54

    Lesz 4-zoll de a 6S-plusom is marad mindkettö kell.))

  5. aggressor - 2015.12.08. 18:58

    nekem nagy az i6 mérete. felhasználói élmény az biztos, hogy sokkal jobb mint az 5s-é. de szerintem sem fognak vissza lépni i6-ról.

  6. Veto - 2015.12.08. 19:15

    Az utolsó mondatban van a lényeg: 3,5-4 col és a legújabb hardver

  7. vtminimax - 2015.12.08. 21:32

    Én várom és vissza lépnék i6-ról

  8. Istvan - 2015.12.08. 23:27

    Nekem az 5s után a 6s mérete meg jól kezelhető! Nagyobb telefon mar nem.

  9. Bigyo - 2015.12.10. 07:30

    Lehet lenne fiatalabbaknak vagy kis kezű nőknek rá igény, de szerintem nagyobb piaci potenciál lenne egy dual SIM-es készülékben.

  10. Fehérsólyom - 2015.12.10. 19:40

    Nyilvánvaló, hogy kell ez a méret is. Kissé vastagabb lehet. Lényegében ugyanazzal a tudással. Többet bírna az akksi. A vastagabb méretbe akár még jobb kamera is belemenne.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.