Háromszor többen használják az Apple Maps-t, mint a Google Maps-t

HusztiD 2015.12.08. 09:55 Apple, Egyéb 9 hozzászólás 615

apple-maps-connect1-1920

2012-ben az iOS 6 debütálásakor mutatkozott be az Apple Maps, ugyanis az almás vezetők úgy döntöttek, hogy az alapértelmezett Google Maps-t lecserélik a saját szolgáltatásukra. Sok felhasználó inkább úgy döntött, hogy nem frissít a legújabb operációs rendszerre, majd miután megjelent a Google alkalmazása, akkor 29 százalékkal ugrott meg az iOS 6 elterjedtsége. Bő 3 év elteltével pedig már arról kell beszámoljunk, hogy iOS-en az Apple Maps háromszorosan is megelőzte a Google-t, feltéve ha az amerikai piacról beszélünk.

Az elmúlt évek folyamán nagyon sokat fejlesztettek az almás programozók az Apple Maps-on, ami meglátszik, hiszen kezd egyre jobbá válni. Nem hiába történtek időközönként kisebb akvizíciók, melyeken belül olyan startupokat vásárolnak fel, amelyek által hasznos bővítéseket eszközölnek a szolgáltatásuk kapcsán. A comScore legújabb felmérése pedig egyenesen rámutatott a fejlődésre, hiszen az almás szolgáltatást immáron háromszor annyian használják, mint riválisát. Feltéve akkor igaz ez, ha iOS eszközökről beszélünk és az amerikai szokásokat nézzük. Többek között még olyan érdekes információk is kiderültek, mint az, hogy hetente 5 milliárd kiszolgálást teljesítenek a programon belül. Egészen meglepő adatok ezek!

Apple-Maps-iOS-8-sync-626x342

Mivel nem globális felmérésről beszélünk, csupán egy adott piacról, így érdemes megemlíteni, hogy ez globálisan nézve nem igaz az Apple-re. Az elmúlt években ugyan sokat fejlődött a szolgáltatás, de tudni érdemes, hogy sehol sem annyira fejlett a Maps, mint Amerikában, ugyanis a világ többi részén közel sem nyújt annyi és olyan minőségű szolgáltatást ellenben a Google-lel.

Ti melyik alkalmazás szoktátok használni és miért?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Kőmíves levente - 2015.12.08. 10:00

    Én is az Apple mapst használom de csak azért mert ha alapból van a telefonon minek töltsek le 100 mbért egy másikat.

  2. strucc007 - 2015.12.08. 10:23

    Én mindkettőt használom.

  3. Pwdrive - 2015.12.08. 11:42

    Egyértelműen a Google Maps,az almás a fasorba sincs(még mindig).

  4. H@m! - 2015.12.08. 12:01

    Sajnos a Goole mapsot hasznalom. Jobb lenne az almás de még van hova fejlödniük

  5. Pepe - 2015.12.08. 12:02

    Ha többen használják, ha nem a fasorba sincs a Google térképéhez képest. Fényév a távolság és nem az almás fejlesztés javára. iPhone-t használok, de mindig Google térképpel navigálok. Egyszer, kétszer próbálkoztam a “gyári” alkalmazással, háát… Nem ragoznám.

  6. Pro - 2015.12.08. 12:29

    Kizárólag a Google-t használom!
    1. Látom a forgalmat
    2. Belekalkulálja a forgalmat
    3. Gyorsabb
    4. Sokkal használhatóbb

    Igazából az Apple térképet amikor megjelent kipróbáltam, majd úgy eldugtam, hogy most is keresnem kellett.
    Kb. évente ki szoktam próbálni, hátha már jó, most ez a cikk volt az apropója. Siralmas!
    Legalább is amire és ahol én használom biztos nem alkalmas.
    Rögtön indulnom kell Óbudáról a Sárkány centerbe, ezért ezt próbáltam, a következő eredménnyel:

    Google: elkezdtem beírni odáig jutottam, hogy “sárká” már ki is adta, rákattintottam 30 perc és van még két alternatív útvonal.

    Apple: beírtam, hogy “sárkány center” semmi, ezután megnéztem a pontos címet a Google-n beírtam, hogy “gyömrői út 79.” Kijelölte nekem a kőbányai gyömrői utat. Vissza Google-ra megnéztem a kerületet, beírtam római számokkal, hogy “VIII.” Még mindig a kőbányaiba akart vinni, vissza Google megnéztem az irányítószámot , azt is beírtam, sikerült!!! Szerinte 23perc! Ez persze fals, a harminc lehet a korrekt.

    No comment!

  7. Valaki - 2015.12.08. 14:51

    Amit az apple csak most kezdett el az a tömegközlekedési térkép. Amíg Budapesten nincs addig nem fogom használni.

  8. Jovi - 2015.12.09. 07:00

    Google maps. Tömegközlekedésnél az a legjobb….

  9. Mitulas bati - 2015.12.09. 08:24

    Waze, az a leghasznosabb…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.