Immáron tizedik éve az Apple a leginnovatívabb vállalat

HusztiD 2015.12.03. 09:50 Apple, Kiemelt hírek 0 db 369

apple-store

Melyik vállalat jut eszetekbe, ha azt a szót halljátok, hogy innováció? Legtöbb esetben biztos az Apple lenne erre a válasz, hiszen ez napjaink leginnovatívabb vállalata. És nem tévednétek nagyot! Mi sem támasztja jobban alá, mint a Boston Consulting által végzett felmérés, ahol azt vizsgálták, hogy melyik óriás érdemli meg 2015-ben ezt a címet. Az Apple immáron tizedik éve csücsül a toplista első helyén.

A Boston Consulting felmérése lényegében két részre osztható, hiszen megpróbáltak minél átfogóbb képet alkotni. Az egyik, hogy a felmérésben világszerte 1500 felső vezetőt kérdeztek meg, hogy szerintük melyik a leginnovatívabb vállalat – természetesen a saját cégükre nem szavazhattak. A másik rész pedig abból eredt, hogy az elmúlt öt év folyamán mennyi pénzt kaptak vissza a résztulajdonosok. Ezek alapján rangsorolták a 2015-ös év leginnovatívabb cégeit:

innovation-780x599

A top 10 vállalat közül hat amerikai, míg az első 50 közül összesen 29 darab. Ebből látszik, hogy a felmérésben helyt kapó innovatív cégek leginkább az USA-ból származnak. Viszont érdemes közelebbről is szemügyre venni az eredményeket, hiszen a második helyen a Google, míg harmadikon a Tesla követi az Apple-t. Negyediken a Microsoft, aki mögött a Samsung kullog, továbbá említésre méltó az Amazon, akik a kilencedik helyig jutottak, míg a Facebook a huszonnyolcadikkal érhette be.

Miközben a főszerep az amerikai vállalatoké volt, addig nem árt szem előtt tartani a kínai Tencent céget sem, hiszen egy év alatt 35 helyet lépett előre, amivel jelenleg a tizenkettedik helyet tudhatják maguknak. Továbbá nem csak a számítástechnikai óriásoké volt a főszerep, hiszen a Toyota mellett a BMW és Renault autógyártót egyaránt beválasztották az idei év folyamán is. Sőt, az első két gyártó a hatodik és hetedik helyen tanyázik, ami több, mint elismerésre méltó, hiszen olyan neveket előztek meg, mint az Amazon, IBM, HP vagy Cisco.

Ti egyetértetek a Boston Consulting felmérésével? Szerintetek melyik volt az idei év leginnovatívabb vállalata és miért?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!