Idén 15 cégre csapott le az Apple

HusztiD 2015.11.24. 11:41 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 170

14795-10612-IMG_0105-l

A 2015-ös pénzügyi évben az Apple összesen 15 céget vásárolt fel. Erre Tim Cook által megerősítés került a 2015 Q4-es konferencián, ám ebből csupán 9-ről tudunk, míg a maradék hat vállalat kilétét homály fedi. Mint azt tudhatjuk, nehéz dolga akad az Apple-nek titokban tartania a felvásárlásokat, hiszen a média állandóan lecsap az aktuális akvizíciókra, amelyből egyúttal megindulnak a találgatások.

Az alábbi kilenc vállalatot sikerült az Apple-nek időrendi sorrendben megszereznie (amelyek napvilágra kerültek): az Egyesült Királyságbéli digitális audio effektekkel foglalkozó Camel Audio-t, illetve a szintén itt található médiaelemző startupot a Semetric-et. Később lecsaptak a Virginia székhelyű NoSQL adatbázissal tevékenykedő FoundationDB-re, ami után az izraeli LinX-et szerezték meg, majd a GPS technológiával foglalkozó Coherent Navigation-ra is rátették a kezüket. Végül pedig a német kiterjesztett valóságra szakosodott Metaio-t szerezték meg, a brit Mapsense-t és VocalIQ párosát, végül pedig a Palo Alto-ban található Perceptio-t.

A maradék hat vállalatot pedig teljes homály fedi. Úgy tűnik, hogy senki nem tud róluk semmit, hogy milyen cégeket vásároltak fel. Valamilyen úton-módon ezt sikerült titokban tartaniuk.

vocaliq-800x389

Az Apple már több éve vásárol fel kisebb-nagyobb vállalatokat, melyeket a későbbi termékeik és szolgáltatásaik során felhasználnak. Hasonló a helyzet a konkurensnél is, hiszen 2013-14-ben a Google egy milliárd dollárért vásárolt fel kisebb vállalatokat, majd kicsivel később 2,5 milliárdért a Nest-et. Az idei év első felében csupán 149 milliót költöttek akvizíciókra.

Ha az almásokat nézzük, akkor ott egy kicsivel már másabb a helyzet. 2013-ban még csak 8,2 milliárdot, egy évvel később már 9,6-ot költöttek kisebb vállalatok megszerzésére. A 2015-ös pénzügyi év még erre is rátesz egy lapáttal, hiszen ekkor 11,25 milliárd dollárt költöttek. Az elemzések szerint a következő évben akár 15-öt is elkölthet a kaliforniai vállalat, holott 5 éve még csupán 2 milliárd értékben vásárolgattak.

A 2015-ös pénzügyi évben összesen 17 400 teljes munkaidős alkalmazottat vett fel az Apple, ami ötezerrel több az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest. A világ legnagyobb vállalata jelenleg 110 ezernél több embert foglalkoztat világszerte. Ennél a pontnál érdemes megjegyezni, hogy az idei évben 26 új Apple Store nyílt meg, melyekben átlagosan 100 fős csapatok dolgoznak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!