Fekete péntek: kihagyhatatlan akcióval vár az iDoki!

HusztiD 2015.11.24. 18:00 Apple, Kiemelt hírek 1 db 1 482

blackfweb

Bizonyára mindenki várja már a pénteket, hiszen ez a nap más lesz, mint a többi. A Black Friday, vagyis a fekete péntek a hálaadást követő pénteket nevezik, amelyet 1966-tól ünnepelnek az amerikaiak. Lényege, hogy ekkor a nagyobb üzletek, áruházak hatalmas akciókat tartanak, amelynek köszönhetően lényegesen olcsóbban szerezhetőek be a termékek. Az utóbbi évek folyamán több országban is elterjedt a dolog, így mint azt már az előző években megszokhattátok, az iDoki idén is kihagyhatatlan akciókkal várunk benneteket!

Vélhetően ti is több kiegészítőt vásároltatok már a kedvelt Apple termékeitekhez, hiszen nem csak nagyobb védelmet, hanem szebb küllemet is adhattok például egy tok által. Ebből kifolyólag arra jutott az iDoki csapata, hogy egyszeri, kihagyhatatlan akcióval állunk elő. Az akció többek között érvényes az iHungary Webshop-ban található termékekre egyaránt, így érdemes itt is megnézni a teljes kínálatot. A Black Friday promóció berkein belül a nem hivatalos kiegészítőkön akár több ezer forintot spórolhattok meg, mivel az iDoki elengedi az áfát.

Az akció egy napos és a pénteki nap folyamán lép életbe az iDoki üzleteiben és az iHungary Webshop-on. Az akció a hivatalos Apple termékekre nem vonatkozik.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

Szólj hozzá Te is!