Indiában tovább remekel az Apple

HusztiD 2015.11.23. 06:52 Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 134

apple-india-map

Meglehetősen sokat volt szó mostanában Indiáról, hiszen Kína után India lehet az Apple második legnagyobb piaca. Ezzel kapcsolatosan Tim már találkozott az ország miniszterelnökével, Narendra Modival, akivel több fontosabb dolgot is megbeszéltek, mint az Apple Storeok nyitását, vagy az Apple Pay bevezetését.

A Times of India legfrissebb beszámolójából kiderült, hogy az Apple átlépte az egymilliárd dolláros álomhatárt az indiai cégbíróság alapján. Az kaliforniai vállalat egyelőre nem nyilatkozott a témával kapcsolatosan. Ha hallani is fogunk valamit, akkor az vélhetően a januári pénzügyi konferencia alkalmával lesz.

14537-10155-iphones6s-droppedmyrosegold-l

Viszont nem csoda, hogy elérték a bűvös határt, hiszen a legutóbbi pénzügyi negyedévben 44 százalékos növekedést tapasztalhattak az eladások során, míg az utóbbi két évben megduplázták azokat. Ez javarészt az iPhone népszerűségének köszönhető.

Mióta Tim Cook az Apple vezérigazgatója, azóta egyre nagyobb figyelmet kap India. Az elmúlt évek folyamán már ebben az országban is egyre hamarabb jelennek meg a legújabb okostelefonok, holott korábban több hónapot kellett várniuk az embereknek, mire megjelentek. 2012 óta pedig a reklámra is többet költött az Apple, amely szintén meglátszik az eladásokon. Az indiai piac 9 százalékát birtokolják jelenleg az almás telefonok, ami hamarosan tovább fog gyarapodni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Patrick - 2015.11.23. 17:42

    Ne mar hogy a csöves India nagyobb piac legyen mint mondjuk az USA vagy az EU. Ezt azért nem hiszem. Az ország 80%a éhezik.. Az Apple Pay-t meg nem a havi 10$ dollárt kereső állampolgárok között kene bevezetni, hanem nyugaton Németországban, Franciaországban, stb.. Ez a Tim kicsit kezd el kalandozni.

  2. Pgx - 2015.11.24. 07:45

    Ezt Spongyabob mondta neked okostóni?
    Nem sokat tudsz Indiáról, pedig okostelón dzsal a net, oszt lehetne kicsit utána olvasni. :)))

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.